
Fotó: Bodor Janos
Sürgősségi kormányrendelettel a Hargita és Kovászna megye ortodox püspökségének ajándékozta a Kovászna városban lévő hatemeletes, több mint 9 millió lejes leltári értékű Fenyő (Bradul) szállodát a Ponta-kabinet.
2013. december 26., 18:342013. december 26., 18:34
2013. december 26., 21:552013. december 26., 21:55
Az orbaiszéki város melletti Tündérvölgyben álló, ásványvizes kezelőközponttal és sportpályákkal is rendelkező 89 szobás, kétcsillagos szálló korábban az állami protokollalap tulajdonát képezte. A kormányrendelet indoklásában a kabinet „a román állam alapvető intézménye, a román nép nemzeti identitásának a megőrzésében lényegbevágó szerepet játszó Román Ortodox Egyház támogatásának az imperatívuszára” hivatkozik.
Ugyanaz a kormányrendelet rendelkezik arról is, hogy a protokollalaptól a védelmi minisztériumhoz kerül át az a kovásznai villa, amely Traian Băsescu államfő egyik kedvelt kikapcsolódási helye volt. A vadászvillát a ’80-as években építették Nicolae Ceauşescu számára, a diktátor azonban mindössze egy alkalommal szállt meg benne. Az épület mellé helikopter-leszállópályát építettek, a rendszerváltás után több magas rangú hivatalnok is igénybe vette.
Hat évvel ezelőtt mindkét ingatlan felkerült az eladásra szánt állami protokollépületek listájára, ám az államfő közbejárására levették a listáról, pedig már az árveréshez szükséges dokumentációt is összeállították. Băsescu akkor azt mondta, a villát kár eladni, meg kell hagyni eddigi rendeltetését. A Kovászna városi önkormányzat akkor élt volna az elővásárlási jogával, a villát turisztikai célokra szerették volna felhasználni. A vadászvilla átadásával az államfő már nem használhatja az ingatlant.
Butyka Gyula kovásznai tanácsos lapunknak elmondta, az önkormányzatot nem tájékoztatták a tulajdonoscseréről. A tanácsos furcsállja, hogy a szállodát épp az ortodox egyháznak adta a kormány. „Év vége van, az ünnepek alkalmával mindenki szabadságra vonult, és azt sem tudjuk, kihez fordulhatunk. Attól tartok, már nem tehetünk semmit a kormányhatározat ellen. Bevallom, aggódom a szállodában dolgozó magyar alkalmazottak jövője miatt” – kommentálta a döntést az önkormányzati képviselő.
A Fenyő Szálló egyébként a második olyan épület, amelyet Kovászna megyében az ortodox egyháznak ajándékoz a kormány. Amint arról beszámoltunk, a Román Nemzeti Bank (BNR) egykori sepsiszentgyörgyi épületéért még mindig harcol a háromszéki önkormányzat és az ortodox püspökség. Az egykori banképület 2004-ben kormányhatározattal a Kovászna Megyei Tanács tulajdonába került, ám a választások után az ügyvivő kormány visszavette és az ortodox egyháznak adta. Később a Tăriceanu-kormány ezt a határozatot is visszavonta, de az ortodox egyház pert indított, amit 2010-ben a legfelsőbb bíróságon megnyert.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
szóljon hozzá!