
Kötelező a hóeltakarítás Sepsiszentgyörgyön a magánporták és tömbházak előtt, de a köztisztasági vállalat is megbízható ezzel a feladattal. De csak akkor, ha mindenki egyetért – tájékoztatott Tóth Birtan Csaba, a Tega Rt. vezetője.
2013. december 09., 14:112013. december 09., 14:11
Tavaly többnyire csak figyelmeztették a magánházak és tömbházak lakóit a hóeltakarítási kötelezettségeikre, idén azonban már jelentős összegű bírságokat is kiszabnak, amennyiben elmulasztják kötelezettségeiket a lakók. A Tega Rt. vezetője, Tóth Birtan Csaba megkeresésünkre elmondta: egy képviselőtestületi határozat szerint a magán- és a jogi személyek egyaránt kötelesek eltakarítani a saját területükről, a járdáról és a tetőről a havat, de ugyanez érvényes a csatornákon csüngő jégcsapokra is. A hóeltakarítási és síkosságmentesítési kötelezettség elmulasztása miatt magánszemélyeknél a bírság 50–150 lej, jogi személyek esetében 100–500 lej között lehet – hangsúlyozta az igazgató. A határozatban szerepel többek közt az is, hogy annyiszor kell elseperni a havat, ahányszor szükséges, de az ellenőrzést nem félóránként végzik – tette hozzá az igazgató.
Ugyanakkor lehetőség van szerződést kötni a köztisztasági vállalattal is, a cég lakóbizottságokkal vagy utcahossznyi lakásokkal köt szerződést, de az egész utcasor vagy tömbházsor egyet kell értsen ezzel. Ha nincs ilyen szerződés, a tulajdonosi közösség feladata a hóeltakarítás és a síkosságmentesítés, amelyet egy megbízott személy vagy a lakók végezhetnek el.
Csúszásgátló anyag megvásárlására is lehetőség van a Tega-nál. A CaCl kilója 3,5 lej, míg a NaCl (só) kilója 0,3 lejbe kerül. Ezek egyaránt jégoldó és csúszásgátló hatásúak, így járdákon és utakon egyaránt használhatóak.
A hóeltakarítás ellenőrzését a köztisztasági rendészek és a helyi rendőrség munkatársai végzik.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
szóljon hozzá!