Fotó: Haáz Vince
Csúszópénz elfogadása közben tetten értek egy személyt kedd reggel, aki a Kovászna megyei hajtási engedélyek kibocsátásával és gépkocsik bejegyzésével foglalkozó hivatal alkalmazásában áll – közölte portálunkkal a Kovászna megyei Törvényszék Ügyészségének szóvivője Marcel Antonescu.
2014. október 07., 14:292014. október 07., 14:29
A gyanú szerint a hajtási engedélyek kibocsátásával foglalkozó hivatal rendőrbiztosa a jogosítvány megszerzéséhez szükséges gyakorlati vizsgán segítette volna át egy bizonyos összegért az egyik sofőriskola tanulóját. A megvesztegetési összegről Marcel Antonescu ügyészségi szóvivő csak annyit mondott, hogy több száz euróról van szó.
A megyében öt éve volt a legnagyobb ilyenszerű korrupciós botrány, 2009 márciusában egy 19 fős bűnszervezetet számoltak fel, amelynek tagjai hamis gépkocsivezetői jogosítványok megszerzésével, és gépjárművek törvénytelen forgalomba íratásával foglalkoztak. A vádlottak között volt a Kovászna megyei hajtási engedélyek kibocsátásával és gépkocsik bejegyzésével foglalkozó hivatal öt alkalmazottja is.
Augusztus 23-án, szombaton újból megszervezik a lisztőrlés mestereit ünnepelő Molnártalálkozót a felsőcsernátoni Malomkertben. A rendezvényre a molnárcsaládok mellett a nagyközönséget is várják.
Itt-ott nemzeti létünk árnyékai is felsejlettek az augusztus 20-i ünnepség szónokainak beszédeiben, de magyarként akkor is hálásak lehetünk államalapító királyunkért, ezeréves létünkért és az új kenyérért is.
Egy 85 éves sepsiszentgyörgyi nőt keres a rendőrség, aki múlt csütörtökön hagyta el otthonát és azóta nem tért vissza. Megtalálásához a lakosság segítségét kérik.
Tizenhetedik alkalommal szervezik meg a sepsiszentgyörgyi Sportnapokat 2025. szeptember 19. és 21. között. Három napig nagy társaságban, a város főterén, plusz motivációval mozoghatnak a sportkedvelők és mindenki más, életkortól függetlenül.
Egészségügyben, oktatásban, szociális ellátásban és helyi közigazgatásban dolgozók gyűltek össze szerdán délben Sepsiszentgyörgyön a kormányhivatal épülete előtt. A tüntetésen nagyjából száz háromszéki szakszervezetis adott hangot követeléseinek.
Történetének eleje éppúgy homályba vész, mint nagyobb „testvéréé”, a csíksomlyói búcsúé. Az viszont biztosra vehető, hogy a Kézdiszentlélek fölött magasló Perkő-hegyre is évszázadok óta járnak megnyugvást keresni, hitben megerősödni az emberek.
Úgy tűnik, nagy sikere van a Sepsi Metropoliszövezetben idén meghonosított Kiskertész programnak: minden településről bekapcsolódtak óvodások, iskolások, összesen mintegy 1500-an csaptak fel kis kertésznek.
Már csak egyetlen szintje maradt a valamikori tízemeletes épületnek, amely a hetvenes évek óta része volt a sepsiszentgyörgyi városképnek. A Bodok szállodának rövidesen nyoma sem marad.
Káosz és bizonytalanság előzi meg az idei tanévkezdést a kormány megszorító csomagja miatt. A feszültség Háromszéken is nő: a szakszervezetek pár nap múlva tüntetni készülnek, és a tanévkezdésre időzített sztrájkhoz is gyűjtik az aláírásokat.
Két nap különbséggel két medvét is elütöttek Háromszéken – közölte hétfőn közösségi oldalán a Kovászna megyei környezetőrség.
szóljon hozzá!