Kőrösi Csoma Sándorra emlékeztek

Háromnapos rendezvény által emlékeztek Háromszéken Kőrösi Csoma Sándor nyelvtudós halálának 170 évfordulójára. Számos konferenciával, kiállítással és további – színház, zene, képzőművészet, néptánc – kísérő eseményekkel emlékeztek együtt a keletkutatóra a hazai és határon túlról ide látogató vendégek, jeles résztvevők, a kultúra és a tudomány szférájából érkezők egyaránt.

Bús Ildikó

2012. április 16., 11:062012. április 16., 11:06

2012. április 16., 11:502012. április 16., 11:50

170 éve, 58 esztendős korában hunyt el Kőrösi Csoma Sándor nyelvtudós. Halála évfordulójának alkalmából háromnapos rendezvény keretén belül emlékeztek idén is Kovásznán és szülőfalujában, Csomakőrösön a nagy székely kutatóra. Az április 12–14. között Háromszéken zajlott 23. Csoma-napok eseménysorozatot ebben az évben is a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület szervezte. A rendezvény keretében szombaton a csomakőrösi emlékünnepség ünnepi istentisztelettel kezdődött, igét hirdetett Dénes Csaba sepsiszéki esperes, majd a jelen lévő közméltóságok, a város elöljárói, a meghívottak, az emlékező közösségek helyezték el a kegyelet koszorúit a tudós csomakőrösi szobránál, a csomakőrösi iskolások közreműködésével.

Ezt követően az emlékünnepély áthelyeződött a Csoma-emlékházhoz, ahol elsőként Füzes Oszkár, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete és egyben a rendezvény fővédnöke szólalt fel, méltatta a rendezvénysorozat nagyságát. A Csoma-napokat fajsúlyos tudományos rendezvényként emelte ki, ahol a konferencia, a tudás, a hit és elszántság együtt él. Továbbá a kis székely faluból származó kutató munkásságából ránk maradt örökség nagyságára hívta fel a figyelmet, amellyel méltán dicsekedhet a közösség.

A hűség, az elkötelezettség és a hit példaképének nevezte Kőrösi Csoma Sándort dr. Pozsony Ferenc néprajzkutató, aki a nyelvész életének központi céljaként a magyar nép sajátos hazájának, kultúrájának feltárását jelölte meg. „A jövő elhatározással kezdődik. Ez így volt Kőrösi Csoma Sándor idejében is, így van most is. A mi nemzetük jövője is nagy elhatározással kezdődött jó ezer évvel ezelőtt. Ezer esztendő alatt egyik kezünkkel védtük, a másikkal építettük ezt a tájhazát. Ezer esztendő alatt konok elhatározással éltünk, alkottunk, gyarapítottuk a világörökséget, kultúrában, művészetekben, egyetemes történelmi tettekkel egyaránt. Így volt ez rendjén Csoma Sándor idejében is, így van ez rendjén ma is. Kőrösi Csoma Sándor életpéldája arra kötelez, hogy az őáltala megjelölt úton járjunk tovább” – hívta fel a jelenlévők figyelmét Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

A tanácselnök azt is kiemelte: ugyanazzal az elhatározottsággal, konoksággal kell dolgozni ma is, ahogy tette a nagy utazó, annak érdekében, hogy Székelyföld, „a közös alkotás, mindannyiunk tulajdona” továbbra is azoké legyen, akik megdolgoztak érte.

Idén a Csoma-emlékéremmel dr. Erdély István régészt tüntették ki, aki azonban betegsége miatt nem lehetett jelen. Az ünnepeltet köszöntő és érdemeit méltató beszédet Székely Zsolt történész mondta el, az érmet pedig Csáji Koppány vette át és köszönte meg a díjazott nevében. Az emlékünnepséget Gazda József, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnökének köszönőbeszéde zárta, valamint a Tiszta Szív Kórus műsora, amely Cseh Béla vezényletével gyerekdalokat adott elő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés