Kórházak „lélegeztetőgépen”

•  Fotó: Bartos Lóránt

Fotó: Bartos Lóránt

Veszélybe kerülhet a betegellátás több háromszéki egészségügyi intézményben, amennyiben a kormány nem oldja meg sürgősen a kórházak pénzügyi problémáit.

Bíró Blanka

2014. szeptember 22., 20:362014. szeptember 22., 20:36

A Sanitas egészségügyi szakszervezet levélben jelezte az egészségügyi minisztériumnak és az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak: a finanszírozás csökkenésével az intézmények súlyos helyzetbe kerültek.

A vészharangot a háromszéki egészségügyi intézmények kongatták meg, a kézdivásárhelyi kórház vezetősége pedig azt sem tartotta kizártnak, hogy október elsejétől kénytelenek lesznek felfüggeszteni a tevékenységet.

Kelemen András szülész-nőgyógyász főorvos, a kézdivásárhelyi kórház igazgatója a Krónika érdeklődésére elmondta, választ még nem kaptak, de nem hivatalos forrásokból úgy értesültek, a minisztérium foglalkozik a problémával. Kelemen András az elmúlt évek augusztusi mutatóival szemléltette, hogy négy év alatt 24 százalékkal csökkent a kórház finanszírozása, holott minden év augusztusában szinte ugyanannyi beteget láttak el: míg 2010 augusztusában 735 ezer lejt fizetett a biztosító a kórháznak, az elmúlt hónapra pedig csak 490 ezer lejt.

Amint arról beszámoltunk, a biztosítási pénztár megváltoztatta az egynapos beutalások elszámolásának a feltételeit: a sürgősséggel érkező beteg után semmit sem vagy sokkal kevesebbet fizet, mint ugyanazért az ellátásért a küldőpapírral érkező páciens esetében. A kórházvezetők azt is nehezményezik, hogy a már aláírt és jóváhagyott keretszerződést miniszteri rendelettel módosította a kormány, tehát véleményük szerint „játék közben változtatta meg a szabályokat”. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 13., csütörtök

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire

A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.

Több mint 15 ezer szavazat érkezett a Best of Sepsi döntőseire
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 

November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.

Sepsiszentgyörgy a Nemzeti Művelődési Intézet szakmai elismerésében részesült 
2025. november 13., csütörtök

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön

Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.

Koraszülöttek világnapja: apró hősök és szüleik találkozója Sepsiszentgyörgyön
2025. november 13., csütörtök

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni

Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.

Amiben egyetértés van: Erdővidék egyetlen kórházát érdemes és kell is támogatni
Hirdetés
2025. november 12., szerda

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.

Szent György Ösztöndíj a legtehetségesebb végzős diákoknak
2025. november 12., szerda

Korszerű szabadidőközpontot álmodtak a zabolai Csipkésbe

A mai igényeknek megfelelő szabadidős és ifjúsági központot építene Kovászna Megye Tanácsa Zabolán. A Csipkés tábor jelenlegi főépületének helyére megálmodott létesítményt 3,5 millió eurós uniós támogatással valósítanák meg.

Korszerű szabadidőközpontot álmodtak a zabolai Csipkésbe
2025. november 11., kedd

Nem fél a kihívásoktól, bízik a társulatban a Tamási Áron Színház új igazgatója

Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.

Nem fél a kihívásoktól, bízik a társulatban a Tamási Áron Színház új igazgatója
Hirdetés
2025. november 11., kedd

Halálos fenyegetést kapott két gidófalvi, nem maradt el a következmény

Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.

Halálos fenyegetést kapott két gidófalvi, nem maradt el a következmény
2025. november 10., hétfő

„Buta”, „analfabéta”, „CES-es”: háborog egy baróti anyuka, aki szerint megalázó jelzőkkel illették fiát az iskolában

Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.

„Buta”, „analfabéta”, „CES-es”: háborog egy baróti anyuka, aki szerint megalázó jelzőkkel illették fiát az iskolában
2025. november 09., vasárnap

Sokan igényelték a segélyhívó okoseszközt a nyílt napon

Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.

Sokan igényelték a segélyhívó okoseszközt a nyílt napon
Hirdetés