
Fotó: Bús Ildikó
Sikeres a néhány hete beindított könyvkölcsönzés a Tein Teaházban, az állományt folyamatosan bővítik. Csütörtök délután Kovászna Megye Tanácsának elnöke is adományozott könyveket a kávézónak.
2013. május 16., 17:242013. május 16., 17:24
2013. május 16., 17:542013. május 16., 17:54
Ádám Szabolss és felesége Melánia, a Tein működtetői úgy alakították át néhány hete a kávézót, hogy több száz könyvet helyeztek el a polcokon, amelyeket helyben lehet elolvasni, de a kikölcsönzés és vásárlás is lehetséges. A polcokon közel ezer kötet található, ezeket digiztalizálák és egy adatbázisból lehet majd kikeresni interneten a szerzőt és a műveket. Ugyanakkor az olvasottság alapán bővítik tovább a könyvtárat, és a kölcsönzés mellett el is adják a műveket, ezek ára pedig igen alacsony.
Csütörtök délután Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke is meglátogatta a kiskönyvtárat és több kötettel ajándékozta meg a kávézót. Vannak köztük történetírások, szakkönyvek, történelmi témájú és a helyiek életéről szóló kötetek is. A tanácselnök elmondta, ő maga nem híve az interneten való olvasásnak, bár ez nélkülözhetetlen a mai világban, számára a könyv, az könyv. „Egy ilyen helyet, mint ez a kávézó még inkább az értelmiség irányába kell vinni, nekem mindig a szemem előtt lebeg egy párizsi vendéglő, a Le Procope nevű hely, ahol olyan mintha az ember egy könyvtárban ebédelne. Ez a kezdeményezés is hasonló és sok sikert kívánok hozzá”– mondta Tamás Sándor.
A Székelyhon.ro kérdésére, hogy mit olvasott utoljára Tamás Sándor és mi a kedvenc könyve, az elnök elmondta: versek közül Dsida Jenő Arany és kék szavakkal a legkedvesebb költeménye; könyvet pedig legutóbb egy szakkönyvet olvasott, melyből rengeteget tanult. Szépirodalomból legutóbbi élménye Ugron Zsolna második könyve volt Szerelemféltők címmel. Ugyanakkor, a megyei tanács elnökének legrégebbi könyve 1760-ból származik Bod Péter Az Isten vitézkedő anyaszentegyház című köynvének az első kiadása, melyet egy árverésen szerzett be. Tamás Sándor kifejtette, gyerekei is sokat olvasnak, ugyanis muszáj nekik, mivel édesanyjuk magyartanár, így a kötelező háziolvasmányok ki vannak pótolva más könyvekkel is.
Ádám Szabolcs, a Tein tulajdonosa elmondta, nagyon örül az adománynak, bár ő nem olvas sok könyvet, mivel inkább az internet világában van otthon, a felesége azonban nemcsak olvas, de rendszerezi is a vásárolt könyveket. „Én az új generáció tagja vagyok és inkább hajlok az internet felé, viszont a gyerekeimnek olvasok meséket, mert ez fontos számomra. A feleségem Melánia viszont otthon van az irodalomban, ő válogatta ki a felvásárolt köteteket, majd rendszerezte őket és követi azt is, hogy mire van leginkább igény” – mondta Ádám Szabolcs.
Eddigi működésének legjobb évét zárta a sepsiszentgyörgyi Művész mozi, a legsikeresebb film pedig 4000-rel rávert a korábban jegyzett legmagasabb nézőszámra, amit a Kincsem ért el. Külön öröm, hogy a rekorder is magyar produkció.
Brassóban indítja, majd több erdélyi helyszín után Budakalászon zárja januári előadássorozatát a Háromszék Táncszínház. Ugyanakkor vendég produkciókat is fogadnak sepsiszentgyörgyi termükben.
Az 1940-es második bécsi döntéssel Székelyföld határvidékéről nem minden magyar került a visszacsatolt Észak–Erdélybe. Sokan a befagyott Olt jegén átszökve jelentkeztek a haza szolgálatára, és voltak, akik sosem tértek vissza a fagyos Szibériából.
„Ma, amikor újra háborog a világ, amikor a szomszédban háború darál, álljunk meg egy percre a Donnál.” Iochom Zsolt versének sorai a 83 évvel ezelőtti tragédia szereplőire való szombati megemlékezésen hangzottak el a katrosai kettős keresztnél.
Nyomozást indított a Kovászna megyei rendőrség minősített lopás gyanúja miatt, miután a szitabodzai rendőrök több falopási esetről értesültek.
Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.
Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.
Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.
A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.
szóljon hozzá!