A giccses, bazári vásársor a városnapok rossz velejárója, melyet eltüntetni nem lehet, de elköltöztetni igen. A szervezők úgy döntöttek, átszervezik az ipari vásárt a Szent György-napok alatt.
2013. március 21., 13:492013. március 21., 13:49
2013. március 21., 15:422013. március 21., 15:42
Grubisics Levente fesztiváligazgató és Czimbalmos Kozma Csaba városgondnok, a vásár igazgatója közös sajtóértekezleten számoltak be csütörtökön a Szent György-napok néhány helyszínének megváltoztatásával kapcsolatban, a jelzéseknek, igényeknek megfelelően. Grubisics Levente elmondta, mindig meghallgatják a közönség, az aktív szereplők véleményét, a jelzésekre pedig nyitottan válaszolnak, ha az előre viszi a városnapok rendezvénysorozatát.
Szembetűnő lesz a változás, hiszen az ipari vásárt költöztetik el, amely egy szükséges rossz a városnapok alatt. Idén olyan jellegű átszervezésre gondoltak, amely révén az előbbi évekhez képest újszerű képet mutat majd a vásár és a városközpont is. A mindenféle ipari terméket, ruházati cikkeket és bóvlit árusító sátrak eddig a Mikó Imre utcában kaptak helyet, de a visszajelzések szerint főként éjjel rontotta a városképet, az ott hagyott, felgyűlt dobozok és szemét, mivel a kereskedők anarchikus állapotokat hagytak maguk után. Bár a köztisztasági vállalat munkásai éjféltől elkezdik a takarítást, de a sátrak már kora este bezárnak, így a fesztiválozók szeméthalmokon járnak át egyik színpadtól a másikig. A vásárosok utáni hulladék továbbra is megmarad, de más helyre költöztetik, így ettől az évtől a Lábas Ház előtt kapnak helyet a bazárosok, utánuk következnek a kézművesek, és egy teljes vásári utcát alakítanak ki, amely a Szabadság tér sarkától a Gyár utcáig tart.
Czimbalmos Kozma Csaba, a vásárért felelős igazgató elmondta, tagadhatatlan, hogy a kereskedelmi vásár és a vasszerkezetű gyerekjátékok, ringlispílek látványa nem kedvező, de bevételt jelentenek a rendezvénynek. Azt a bőkezűséget pedig nem engedheti meg a város, hogy ezt a vásárt ne rendezzék meg, főként, hogy a Szent György-nap elengedhetetlen eleme a vásár. A kérdés csak az volt, hogy hová költöztessék a sátrakat úgy, hogy ne kerüljön ki a városmagból, mivel akkor nem vonzaná a vásárlókat. A tervek szerint az árusok sátrait úgy helyezik el, hogy egymásnak háttal építik őket az utca közepére, így a hulladékot, csomagoló anyagot sem tudják felgyűjteni, elkerülve ezáltal a ronda látványt is.
A Mikó utcában idén a gyerekjátékok kapnak helyet, de azzal az elképzeléssel, hogy a nagy szerkezetű, teherautókra szerelt, ijesztő méretű, giccses kinézetű és hangos játékokat kizárják. A gumi alapú, vizes ugrálók, körvonatok megengedettek, ezeket rendezik el a Mikó utcában, így nem zavarja a járókelőket sem, akik a két színpad között sétálnak. A szervezők döntését a hónap végi városi tanácsülésen véglegesítik tanácshatározattal, ha elfogadják, április másodikától lehet majd jelentkezni – mondta Czimbalmos, hozzátéve, hogy a bérek nem emelkedtek, csak a játékok esetében.
Nagyon sok mozgássérültnek a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat által szervezett nyári tábor jelenti az év egyik kiemelkedő eseményét, ez idén június 29-től július 6-ig zajlott Mikóújfaluban.
Hat település között osztotta szét a Galac megyétől kapott egymillió lej értékű gyorssegélyt hétfői ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Bíznak benne, hogy rövidesen az árvíz sújtotta községek fertőtlenítésére igényelt kormánytámogatás is megérkezik.
A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület fennállásának 35. évfordulójára készült dokumentumfilmet, hétfőn 17 órától mutatják be a kovásznai Csoma Emlékközpont és Népfőiskola székházában.
A sepsiszentgyörgyi rendőrséget riasztotta szombaton késő este egy nő, hogy 37 éves fia öngyilkosságot fontolgathat a vasútállomás környékén.
Elérkezett egy nemzedékről nemzedékre testálódott álom megvalósulásának ideje a kovásznai unitárius leányegyházközség számára: széleskörű közösségi összefogásnak köszönhetően saját gyülekezeti otthonuk lett.
Fokozott légköri instabilitásra figyelmeztető elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adtak ki a meteorológusok szombaton az ország tíz megyéjére.
A megszokottól eltérő, misztikus élményben lehet része annak, aki ellátogat a dálnoki búvártóhoz, ahol nem mindennapi kiállítás várja a látogatókat.
Válaszol a gazdák kérésére a Kovászna megyei tanács: segít a gazdálkodóknak abban, hogy nagyobb felületen küzdhessenek meg az egyre gyakoribb aszályos időszakokkal. A cél az, hogy az eddigi 3000 hektárról 8000 hektárra nőjön az öntözhető felület.
Hat szolgálati lakással lesz gazdagabb egy év múlva Kovászna városa, amelyeket az egészségügyben és oktatásban dolgozóknak szánnak. A kivitelezés múlt héten kezdődött el, uniós alapokból finanszírozzák.
Több mint egy hónappal a pusztító májusi áradások után sem csillapodott a fájdalom és a reménytelenség Nagyborosnyón és Bácsteleken. A települések lakói még mindig ázott falú, penészes, betonpadlós szobákban tengődnek.
szóljon hozzá!