A helyi produkciók minél nagyobb számban való felléptetésére fektetik a hangsúlyt a Szent György-napok szervezői. Idén közel nyolcvan helyi zenész, művész lesz jelen a városnapokon.
2013. március 21., 14:172013. március 21., 14:17
2013. március 21., 14:312013. március 21., 14:31
Néhány helyi zenész kifogást fogalmazott meg a városnapok szervezőivel szemben, miszerint kiszorultak a programból, és sem a színpadokon, sem kultúrkocsmákban, sem pedig a Kultúrkertben nem léphetnek fel. Grubisics Levente fesztiváligazgató korábban kifejtette, a szabályzat értelmében helyi zenekar kétévente egyszer léphet fel a városnapokon, ami azt a célt szolgálja, hogy mindenki sorra kerüljön.
Csütörtök délelőtt sajtótájákoztatón mutatta be Dancs Zsolt programigazgató az elmúlt évek statisztikáit, melyből kiderült, hogy évről évre nő a helyi produkciók száma, mivel a legfőbb hangsúlyt az értékek bemutatására fektetik. Dancs kiemelte, hogy a műsorszervezés megkezdésekor elsőként tizenöt nagy nevű együttest jegyeznek fel, akik közül a fő meghívottakat választják majd ki. Ezután helyi produkciókkal tarkítják a műsort, a maradék időt pedig más erdélyi városokból származó előadással töltik ki. „Nagyon fontos missziónk, hogy a sepsiszentgyörgyi és környékbeli zenekarokat, tánccsoportokat segítsük azáltal, hogy színpadot és műsoridőt biztosítunk a számukra. Négy éve, amióta mi szervezzük a városnapokat, tudatosan felvállaltuk, hogy ez egy referenciafesztivál az együtteseknek is. Egyértelmű, hogy ezeknek a csapatoknak egy bemutatkozási lehetőség és hivatkozási pont más fesztiválok meghívása esetében, ha itt léptek színpadra” – fejtette ki Dancs Zsolt.
A programigazgató ismertette az elmúlt négy év statisztikáit is: 2009-ben 58 helyi produkció került be a programba, 2010-ben 67 rendezvény volt, 2011-ben 83 helyi művész lépett fel, tavaly pedig 74-en szerepeltek. Idén 76 háromszéki népzenészt, dzsesszmuzsikust, együttest hívtak meg, akik a nagyszínpadokon vagy a Kultúrkertben lépnek fel. Emellett más szervezetek rendezvényeit, koncertjeit is támogatják, illetve belefoglalják a programba.
A helyi előadások közül Dancs kiemelte a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar és a Melodika együttes közös előadását, amely egy különleges koncert lesz. A produkció első részét már láthatta a sepsiszentgyörgyi közönség a magyar dal napján, és a szervezők akkor döntötték el, hogy a Szent György-napokra is meghívják a két zenekart. A műsor első részében operettrészletek hangzanak el, majd musical és könnyűzenei dalokat hallhat a közönség fúvószenekari hangszerelésben.
Nagyon sok mozgássérültnek a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat által szervezett nyári tábor jelenti az év egyik kiemelkedő eseményét, ez idén június 29-től július 6-ig zajlott Mikóújfaluban.
Hat település között osztotta szét a Galac megyétől kapott egymillió lej értékű gyorssegélyt hétfői ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Bíznak benne, hogy rövidesen az árvíz sújtotta községek fertőtlenítésére igényelt kormánytámogatás is megérkezik.
A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület fennállásának 35. évfordulójára készült dokumentumfilmet, hétfőn 17 órától mutatják be a kovásznai Csoma Emlékközpont és Népfőiskola székházában.
A sepsiszentgyörgyi rendőrséget riasztotta szombaton késő este egy nő, hogy 37 éves fia öngyilkosságot fontolgathat a vasútállomás környékén.
Elérkezett egy nemzedékről nemzedékre testálódott álom megvalósulásának ideje a kovásznai unitárius leányegyházközség számára: széleskörű közösségi összefogásnak köszönhetően saját gyülekezeti otthonuk lett.
Fokozott légköri instabilitásra figyelmeztető elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adtak ki a meteorológusok szombaton az ország tíz megyéjére.
A megszokottól eltérő, misztikus élményben lehet része annak, aki ellátogat a dálnoki búvártóhoz, ahol nem mindennapi kiállítás várja a látogatókat.
Válaszol a gazdák kérésére a Kovászna megyei tanács: segít a gazdálkodóknak abban, hogy nagyobb felületen küzdhessenek meg az egyre gyakoribb aszályos időszakokkal. A cél az, hogy az eddigi 3000 hektárról 8000 hektárra nőjön az öntözhető felület.
Hat szolgálati lakással lesz gazdagabb egy év múlva Kovászna városa, amelyeket az egészségügyben és oktatásban dolgozóknak szánnak. A kivitelezés múlt héten kezdődött el, uniós alapokból finanszírozzák.
Több mint egy hónappal a pusztító májusi áradások után sem csillapodott a fájdalom és a reménytelenség Nagyborosnyón és Bácsteleken. A települések lakói még mindig ázott falú, penészes, betonpadlós szobákban tengődnek.
szóljon hozzá!