
Ezer liter csapvízből tornyoztak gúlát a sepsiszentgyörgyi óvodások a Víz Világnapja alkalmából. A helyi Közművek vállalat nyílt napot tartott, ezer palackot töltöttek meg csapvízzel, ezekből építettek a gyerekek gúlát, majd melléje tettek egy boltban vásárolt kétliteres sima vizet, ami 2 lej 35 baniba került.
2012. március 22., 15:542012. március 22., 15:54
2012. március 23., 15:552012. március 23., 15:55
Kató Béla, a vállalat eladási igazgatója összehasonlításképpen elmondta, egy köbméter, vagyis ezer liter csapvízért 2,90 lejt fizetnek a fogyasztók. A sepsiszentgyörgyi csapvíz nagyon jó minőségű, fogyasztásra javallott, 57 kútból nyerik. A szentgyörgyi víz az átlagosnál keményebb, ezért a lakók panaszkodnak, hogy a mosógépekben, kazánokban fokozott a vízkőlerakódás.
Mátyás Ferenc főmérnök elmondta, vízlágyítókkal ezen lehetne javítani, ám szerintük a fogyasztók egészsége fontosabb, mint a háztartási gépek védelme. Lágyabb vizet nyernének az Olt folyóból, ám az szennyezettebb, mint a kútvíz, és hasonló helyzet alakulna ki, mint több más városban, ahol nyáron langyos víz folyik a hidegvizes csapból.
A Közművek jelenleg a kapacitása 28 százalékát használja, a technikai vívmányok elterjedésével sokat csökkent a fogyasztás, a mosógépek is kevesebb vizet használnak, a csapokon is percenként hét liter víz folyik át, a korábbi tíz liter helyett. Jelenleg egy sepsiszentgyörgyi naponta átlag 120 liter vizet használ, a legnagyobb fogyasztás 1996-ban volt, amikor 500 liter jutott naponta egy személyre. Kovászna megye 86 millió eurós pályázatot nyert, ebből négy város víz- és csatornahálózatát bővítik és korszerűsítik. A kivitelezést idén kezdik el és 2015-ig kell befejezni, amikor a négy város víz- és csatornahálózat-lefedettsége megközelíti a 100 százalékot.
Jelenleg Sepsiszentgyörgyön a legjobb a helyzet, a város 96 százalékában van ivó- és szennyvízhálózat, az önkormányzat az elmúlt években negyven utcában építette ki a rendszert. A több mint 100 kilométernyi vízhálózat egy része több mint 100 éves, a legrégebbi csatorna 40 éves. A Közműveknél egész héten fogadják az óvodásokat és kisiskolásokat, naponta tucatnyi csoport nézi végig, honnan kapja a város az ivóvizet és mi lesz a szennyvízzel.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!