Kiválósági érdemösztöndíj sepsiszentgyörgyi végzősöknek

Ismét meghirdetik a Szent-György ösztöndíjat, amelyet az elmúlt évekhez hasonlóan öt középiskolai végzős, iskolai tanulmányaiban kiemelkedő diáknak osztanak ki. A díj értéke ezúttal is 3 ezer lej minden nyertes diák esetében.

Bencze Melinda

2015. október 05., 14:192015. október 05., 14:19

2015. október 05., 16:202015. október 05., 16:20

A sepsiszentgyörgyi gimnáziumokban tanuló diákok idén is megpályázhatják a Szent György ösztöndíjat, amelynek elbírálásakor a pályázók tanulmányi eredményeit veszik figyelembe, illetve a közösségért kifejtett munka is számít. Ennek megfelelően, a benyújtott az érdemösztöndíj odaítélésekor a zsűri 9-11. osztályokban elért tanulmányi eredményeit veszi figyelembe, valamint a nemzetközi, országos, illetve megyei tantárgyversenyeken elért helyezéseket. A Szent György ösztöndíj értéke fejenként 3 ezer lej. A tanulmányi ösztöndíjat különben 2009-ben osztották ki először, kezdeményezője pedig Mădălin Guruianu önkormányzati képviselő volt. A díj megalapítása óta évről-évre egyre többen pályáznak az elismerésre, ugyanakkor a diákok egyre rendezettebb, átláthatóbb iratcsomót állítanak össze, valamint eredményeik is kimagaslóbbak – fogalmaz az ötletgazda, aki hozzátette: Sepsiszentgyörgyön megbecsülik a jó tanulókat, ugyanakkor a kimagaslóan teljesítők megérdemlik a külön jutalmat.

A pályázatra való jelentkezéshez összeállítandó iratcsomót november 12-ig kell beadniuk a végzősöknek a sepsiszentgyörgyi önkormányzathoz, majd november 25-én teszik nyilvánossá a kedvezményezettek listáját. A fellebbezésre november 27. és december 3. között lesz lehetőség, majd a decemberi soros ülésen osztják ki a díjakat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál

A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében

Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében
2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés