Kiosztották a kiválósági ösztöndíjakat Sepsiszentgyörgyön

•  Fotó: Bencze Melinda

Fotó: Bencze Melinda

A Szent-György ösztöndíjat idén is öt, középiskolai végzős, iskolai tanulmányaiban kiemelkedő diáknak osztották ki. Egy szoftvercég, valamint egy helyi szervezet is elismerte még négy diák eredményeit.

Bencze Melinda

2014. december 30., 16:052014. december 30., 16:05

2014. december 30., 16:342014. december 30., 16:34

Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere a Szent György ösztöndíj idei kedvezményezetteiről elmondta, négyen a Székely Mikó Kollégium diákjai, míg egy tanuló a Mikes Kelemen Líceumban folytatja tanulmányait. Mint ismeretes, a Szent-György ösztöndíj program keretén belül évente egyszer ítélik oda a személyenként háromezer lej értékű ösztöndíjat, amelyre az általános tanulmányok terén kiemelkedő eredményeket elért XII. osztályos diákok pályázhatnak. A kritériumrendszer alapján az általános tanulmányi átlag mellett a tantárgyversenyeken való részvételt és az azokon elért eredményeket, továbbá a diákok szervezői készségét is figyelembe veszik, megvizsgálják hogyan működnek együtt a diáktanácsokkal, illetve különböző civil szervezetekkel. A pontozási sorrendben hatodikként következő tanuló egy számítástechnikai cég jóvoltából kétezer lejes pénzjutalomban részesül.

A legkiválóbb ösztöndíjasnak Juhos Attila, a Székely Mikó Kollégium diákja bizonyult, aki közel 179 ponttal végzett az elbírálást követően. Sztakics Éva a kiemelkedő nemzetközi és országos versenyeken elért eredményeiről beszélve kifejtette, hogy Juhos Attila főként a matematika területén ügyeskedett. Bár több országos és nemzetközi matematika versenyen végzett dobogós helyen, fizikából és kémiából is kiemelkedően teljesít, valamint már rendelkezik angol és német nyelvvizsgákkal. Alig két ponttal lemaradva másodikként szintén egy mikós diák, Csutak Balázs végzett, aki kilencedik osztályban 9,97-es, míg tizedikben és tizenegyedikben színtízes átlaggal fejezte be tanulmányait.

Csutak Balázs ugyancsak a matematika és informatika területen szerzett országos és nemzetközi versenyeken eredményeket, ugyanakkor angol nyelvvizsgával is rendelkezik. Harmadik lett Blázer Imola Boglárka, a Mikes Kelemen Líceum diákja, aki elsősorban országos és nemzetközi sport eredményeivel tűnt ki, ugyanakkor a IX., X. és XI. osztályt is tízes átlaggal fejezte be. Mester Attila, a Szent-György ösztöndíjat elnyert negyedik végzős sakk, matematika, illetve fizika országos és nemzetközi versenyeken végzett dobogós helyeken, ugyanakkor részesült dicséretben.

Krecht Rudolf a Neumann János Tehetségkutató programtermék versenyén egy általa megépített tűzoltó robottal szerzett elismerést, ugyanakkor több alkalommal is dobogós helyet nyert el különböző gazdasági tematikájú megmérettetéseken. A számítástechnikai cég által felajánlott díjat Simon Ádám nyerte el, akivel kapcsolatban Sztakics Éva alpolgármester kiemelte, hogy a jövőben is szülőföldjén maradna, itt kamatoztatná tudását. A Székely Mikó Kollégium tanulója különös érdeklődéssel van a matematika, az informatika, valamint a helyesírás iránt is.

Mădălin Guruianu, a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület, valamint az ösztöndíj ötletgazdája és az elbíráló bizottság tagja elmondta, a díj megalapítása óta ebben az évben volt a legerősebb a mezőny. Örömét fejezte ki, hogy a város ilyen tehetségekkel rendelkezik, ugyanakkor elárulta, hogy az Ecou Tineret szervezet a román tannyelvű osztályokban tanuló, legjobb pontszámot elért három pályázót díjazza, mivel az első ötben hasonló helyzetben levő diák nem volt. Mint magyarázta, az egyesület által, értékben kisebb díjakat Hoos Hanna-Denise, Milik Annamaria-Beatrice, továbbá Vișan Claudia kapja meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
Hirdetés