
Nemezkészítők szakmai konferenciáját tartják Sepsiszentgyörgyön a Guzsalyas Alapítvány szervezésében. A rendezvény nyitóelőadására a nagyközönséget is szívesen látják. Vetró Mihály, a magyarországi Nádudvari Szakiskola művészeti igazgatója Kifordítom, befordítom címmel a nemezelés történetét ismerteti az ókortól a napjainkig.
2014. március 19., 17:072014. március 19., 17:07
2014. március 19., 17:292014. március 19., 17:29
Az előadás március 20-án, csütörtökön 19 órától kezdődik a Míves Házban, ahová a belépés ingyenes. Az előadást tartó magyarországi kézműves elismert szaktekintély – tudtuk meg Tóth B. Tinkától, a Guzsalyas Alapítvány elnökétől, aki elmondta a Nádudvari Szakiskola volt az első olyan oktatási intézmény, ahol nemez-szak indult.
A nemezkészítők konferenciája péntektől műhelymunkával folytatódik, a Benedek-mezőn levő táborban húsz kézműves részvételével, ahol új technikákat tanulnak, többek között textíliával összenemezelt merinói gyapjúból készítenek ruházatot, például kabátot – tájékoztatott Tóth B. Tinka.
A Guzsalyas Alapítvány közel húsz éve a kézművesség nagykövete Sepsiszentgyörgyön. A játszóház tevékenységéből nőtt ki tulajdonképpen a Míves Ház, amely több kézműves és alkotóműhelynek biztosít székhelyet. A több ezer éves múltra visszatekintő, ősi kelmekészítő mesterséget, a nemezelést is visszahonosították, hiszen térségünkben is kiveszett mesterségnek számított. Mára azonban a gyerek- és felnőtt foglalkozásoknak köszönhetően egyre ismertebb technika, ugyanakkor a kézműves vásárokban is kelendő portékának számítanak a nemezeléssel készült termékek.
A közkedvelt üdülőtelepen a következő időszakban meg kell szokni a munkagépek látványát. Bálványos utcáit aszfaltozzák, központi hídját újjáépítik, sőt a Sepsibükszád – egyben Szent Anna-tó – felé vezető út is felújítás előtt áll.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
szóljon hozzá!