Kifogásolták a Terra Siculorum 2021 Egyesület megalakulását

Rodica Pârvan, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat képviselője úgy véli: a székelyföldi vezetők célja a Terra Siculorum 2021 Egyesülettel, hogy burkoltan legitimálják „az úgynevezett Székelyföldet”. A megjegyzésre Antal Árpád reagált.

Bencze Melinda

2015. október 01., 20:582015. október 01., 20:58

Három ellenszavazattal hagyta jóvá a sepsiszentgyörgyi önkormányzat képviselő-testülete a Terra Siculorum 2021 Egyesület megalakítását a Kovászna, illetve Hargita Megye önkormányzatainak és megyei művelődési központjainak társulásával. Mint ismeretes, az egyesületet az Európa Kulturális Fővárosa Sepsiszentgyörgy 2021 (i2021) pályázat céljából kezdeményezték, hogy a város Székelyföld nevében induljon a megmérettetésen.

A határozattervezetet Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere terjesztette elő, amelyre Rodica Pârvan, a szociáldemokrata párt helyi képviselője több kérdést is megfogalmazott az elöljáró irányába: egyrészt a Terra Siculorum elnevezéssel akadt problémája, miszerint nem érzi sajátjának a programot egy ehhez hasonló névvel, majd azon értetlenségének is hangot adott, hogy miért éppen Székelyföld latin elnevezését használják. „A latin eredetet vállalják fel ezzel?”– tette fel a kérdést. Problémája akadt azzal is, hogy a kezdeményezésben jelen van a két megye önkormányzata is, mint kérdésében fogalmazott, talán így próbálják burkoltan legitimálni az úgynevezett Székelyföldet.

Antal Árpád válaszában elmondta, már két évvel ezelőtt, az ötlet megszületésekor köztudott volt, miszerint Sepsiszentgyörgy Székelyföld nevében pályázza meg az Európa Kulturális Fővárosa címet. Felhívta a figyelmet, hogy nem egyedülálló jelenségről van szó Romániában, hiszen Craiova Olténia nevében teszi ugyanezt, pedig ott sem oltyán minden lakos, ahogy Székelyföldön sem székely mindenki. Kiegészítette, Rodica Pârvan sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselő is Székelyföldön él, már 30-35 éve, így ő is magára kellene találjon az i2021 projektben, majd kijelentette: nem szeretnék a pályázat által legitimálni Székelyföldet, mivel az már legitim attól függetlenül, hogy nem közigazgatási régió: Erdély első, Johannes Honterus által 1532-ben készített térképén is szerepel a Siculi, azaz a székely felírás.

Arra a kérdésre, hogy a név miért éppen latin nyelven fog szerepelni, az elöljáró kifejtette: a nemzetközi színtéren kifejezőbb a latin használata, amely semmiképp sem az eredetre utal. Antal Árpád hozzátette, ne beszéljen a tanácsos úgynevezett Székelyföldről, hiszen a székelyek sem mondják azt: úgynevezett Bukovina vagy úgynevezett Mócföld. A vitába bekapcsolódó Bálint József képviselő rámutatott: Székelyföldön évszázadokon keresztül tartották a miséket latin nyelven, amikor még a románok szláv nyelvű szertartásokon vettek részt. Erre Rodica Pârvan azzal vágott vissza, hogy „úgy látszik, különböző történelmeken dolgozunk”. A kijelentést a képviselő-testületi tagok többsége derültséggel fogadta, amelyet mintegy megmagyarázandó Antal Árpád elmondta: az elmúlt években egyre több román történész szólalt fel az iskolákban használt tankönyvekben található, a szocializmus idején hamisított vagy ferdített adatok ellen. Az Európa Kulturális Fővárosa 2021 pályázatot egyébként október 10-én nyújtja be Sepsiszentgyörgy.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál

A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében

Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében
2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés