
Fotó: Tuchiluș Alex
„A vers az, amit mondani kell”, tudjuk Kányádi Sándortól. Tudják ezt azok a keresztények is, akik ma délután megszervezték az általános iskolásoknak a II. Aranyhíd cigány vers- és prózamondó versenyt a sepsiszentgyörgyi Írisz Házban.
2025. június 03., 21:102025. június 03., 21:10
Kicsiny kis fényemmel világítani fogok – énekelte bevezetőként és hangulatoldóként az Írisz Házban a versenyre érkező mintegy hetven általános iskolás gyermek. Jó mottója lehetett volna ez a rendezvénynek, hiszen
A közös énekelést követően Makkai Péter misszióvezető lelkész, az Írisz Ház alapítója, igazgatója köszöntötte a gyermekeket és kísérőiket, akik Kézdivásárhelyről, Maksáról, Kisborosnyóról, Kőröspatakról és Sepsiszentgyörgyről érkeztek.
Aranyhidat jelentenek a gyermekek lelkéhez a versek, prózák
Fotó: Tuchiluș Alex
Közülük 36-on neveztek be a versenybe, de az ő produkcióik között kis zenei és táncos betétek is színesítették a programot: az őrkői Eötvös Emőke táncolt, a Plugor Sándor 12-es diákja, Ruzsa Vivien hegedült, és a Petraschovits Eszter tanárnő, a Diakónia önkéntese által betanított maksai gyermekek mutatták be zenei tudásukat.
Példaképül is szolgálhatnak egymásnak
Fotó: Tuchiluș Alex
A kis fellépők előadását, akik közül a legkisebbek előkészítő osztályosok, a legnagyobbak pedig hetedikesek voltak, a Plugor Sándor Művészeti Líceum tanáraiból, Tulit Évából és Petraschovits Eszterből, valamint a Marosán Csaba színművészből álló zsűri bírálta el. Utóbbi kicsit megkésve érkezett az rendezvényre, hiszen ma este a nagyborosnyói árvízkárosultak javára jótékonysági esten kellett fellépnie, és a hitelességhez úgy érezte, neki is látnia kell, mi is történt az elárasztott településen.
A zsüri: Tulit Éva, Petraschovits Eszter, mindeketten a Plugor Sándor Művészeti Líceum tanárai, Marosán Csaba színművész
Fotó: Tuchiluș Alex
A gyermekek Bari Károly, Szalai Borbála, Pakulár Attila, Rostás György, Babindák István szerzeményeit hozták magukkal a megmérettetésre, végül az I. díjat a kisborosnyói Ruzsa Erika., a II.-at a kőröspataki Dima Gábor vihette haza, a III.-at a maksai Kalányos Gábrielnek ítélték. Dicséretben részesült: Kovács Nóra (Sepsiszentgyörgy, Goga Márk (Maksa), a Marosán Csaba által felajánlott két különdíjat, két-két belépőt a kolozsvári színházi előadására Ilyés László és Hamar Zsanett kapta (mindketten kőröspatakiak).
Fotó: Tuchiluș Alex
A rendezvény megvalósítását Kovászna megyei tanácsa és a Diakónia Keresztény Alapítvány támogatta.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
szóljon hozzá!