
A legkisebbeket és szüleiket várják a hétvégi Baby Expóra Sepsiszentgyörgyön, ahol új pelenkatípusokat, játékokat és babaételeket lehet majd megvásárolni.
2014. május 15., 15:422014. május 15., 15:42
A rendezvény mottója: Nagyra tartjuk a kicsiket, célja pedig a családok megszólítása, illetve a termékkínálat ismertetése – mondta András-Nagy Mária Magdolna, a főszervező Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara munkatársa. A kiállításon huszonnégy cég lesz jelen, gyerekruházatot, baba higiéniai termékeket, kézzel készült játékokat és műanyag pelenkát kínálva. Az expót állandó előadások színezik: a gyerekfellépők mellett a szülőket is szakelőadásokra várják orvosok, pedagógusok és pszichológusok. Az érdeklődők betekintést nyerhetnek az alternatív oktatási rendszerekbe, de előadást hallgathatnak a hatékony gyereknevelésről, az illóolajok mindennapi használatáról, valamint a gyermekbetegségekről és azok kezelési módjairól is.
A kiállításra hétvégén, május 17-én és 18-án kerül sor. A szervezők úgy vélik, a kicsiknek szóló helyi termékek kínálata elég szegényes, ezért más megyék kereskedőit is meghívták. A rendezvénnyel hagyományt teremtenének Sepsiszentgyörgyön
Az expóra a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében kerül sor, a belépő egy lej, ami tartalmaz egy tombolajegy is. A felajánlott ajándéktárgyakat május 18-án délután sorsolják ki a szervezők.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.
szóljon hozzá!