
Gyergyói társulat vendégszerepel Kézdivásárhelyen, a Városi Színházban. Figura Stúdió Színház Háy János: Mandragóra című komédiáját játssza.
2013. november 21., 13:072013. november 21., 13:07
Komédiával vendégszerepel a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház kézdivásárhelyi Városi Színház 2013-as évadjának repertoárjában. Machiavelli Mandragóra című komédiája öt évszázaddal ezelőtt íródott. A darab akkor elképesztő merészségnek bizonyult társadalom-, erkölcs- és jellembíráló üzenetével. Nem véletlen, hogy Háy János épp ezt a komédiát írta újra és tovább: botrányos volta, ideális szerelem és intrika különös keveréke által Machiavelli vígjátéka a mai kor számára is érvényes kérdéseket vet fel. Háy és Machiavelli története majdnem ugyanaz, mindkettő a klasszikus komédia stílusából építkezik, használja annak bevált módszereit, szereplőit, fordulatait. A két mű közötti fő különbség a nyelvezet. Háy pikáns, kortárs beszédstílussal és kiszólásokkal teszi még aktuálisabbá Machiavelli darabját – írta a rendező Kövesdy István.
Az előadást november 23-án, szombaton 19 órától a Gábor Áron bérletesek, november 24-én, vasárnap 19 órától a Toldi bérletesek és november 25-én, hétfőn 18 órától a Boér Géza ifjúsági és nyugdíjas bérletesek tekinthetik meg. A bérletes előadásokra jegyet is lehet váltani.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!