
Fotó: fotó: Bartos Lóránt
Pár nap múlva megkezdődik a Kászon-pataka medrének a szabályozása a Szárazpatak és Kézdivásárhely közötti szakaszon. A munkálatok lefolyásáról konferencián számoltak be Kézdivásárhelyen.
2013. június 07., 12:462013. június 07., 12:46
2013. június 07., 12:542013. június 07., 12:54
A Vigadó Művelődési Házban megtartott szakmai tanácskozáson elhangzott: a meder szabályozásával és erősítésével negyven százalékkal csökkenthetik az árvízveszélyt, így az áradásoknak kitett helységrészek, így többek között a kézdiszentléleki Porond vagy éppen Kézdivásárhely oroszfalvi része biztonságba kerül. Ahol szükséges, szélesíteni fogják a medert, védőgátakat alakítanak ki és a vízpartot is megerősítik. A szakmai előadásokon kiderült, hogy a húszmillió lejbe kerülő munkálatok több mint húszezer személyt és 495 hektár, az árvízveszélynek erősen kitett területet érintenek. A Szárazpatak és Kézdivásárhely közötti távon a Kászon-pataka mintegy 16 kilométer hosszú, így meglehetősen nagyméretű munkálatról van szó, amit európai uniós strukturális alapokból finanszíroznak. A munkálat két és fél évet vesz fel, így amennyiben, ha minden az ütemterv szerint zajlik, akkor 2015 szeptemberéig befejezik a patakszabályozást.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!