Szüreti táncházzal indul az évad Sepsiszentgyörgyön, melyhez a Magyarpalatkai zenekar szolgáltatja a zenét.
2013. október 16., 10:132013. október 16., 10:13
A táncházat október 18-án, pénteken 21 órától a sepsiszentgyörgyi Míves Házban, a Magyarpalatkai zenekarral közösen szervezik meg. A Háromszék Táncegyüttes sajtószóvivője, Sipos Noémi elmondta, az idei évadtól megújul a sepsiszentgyörgyi táncház, új helyszínen, a Míves Házban kerül megrendezésre, házigazdái pedig Both József és Both Zsuzsa, a Népművészet Ifjú Mestere címmel kitüntetett táncoktatók lesznek. Az első táncházra, a Háromszék Táncegyüttes „A banda” című új előadásának apropóján kerül sor, a Heveder zenekar és a Folker együttes mellett, a Magyarpalatkai zenekar húzza majd a talpalávalót. A megújult táncház kézműves foglalkozással egészül ki, a Guzsalyas Alapítvány közreműködésében.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!