
Péntektől sízhető a sugásfürdői kis sípálya. Hétfőtől csütörtökig 15 és 20 óra között működik a felvonó, péntekenként pedig 21 óráig tart nyitva a pálya. Szombaton, vasárnap és az iskolai szünidő alatt 9-től 21 óráig lehet igénybe venni a lesiklópályákat.
2013. december 19., 21:012013. december 19., 21:01
A 2013. december 24–2014. január 2. közötti időszakban a felvonó módosított program szerint működik, 9 és 15 óra között, és csupán 25-én, illetve január elsején tart zárva.
December 21-től közlekednek a síbuszok is. Sepsiszentgyörgyön az Erzsébet parki, valamint a Kálvin téri megállóknál lehet felszállni a hétközben 16 órakor induló járatra. Hétvégén és a vakáció ideje alatt egy második busz is indul 8.30-kor. Sugásfürdőről 21 órakor indul vissza az autóbusz a hét minden napján, a hétvégi második síbusz pedig 13 órakor indul Sepsiszentgyörgyre.
A pályák állapota továbbra is nyomon követhető webkamerán.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
szóljon hozzá!