
Kézdivásárhelyen sem loboghat a székely zászló: a brassói táblabíróság jogerős ítélete értelmében a városháza homlokzatáról és a főtéri Gábor Áron-szobor mellől is el kell távolítani a székely lobogókat.
2014. május 19., 18:062014. május 19., 18:06
2014. május 19., 18:122014. május 19., 18:12
Bokor Tibor polgármester a Krónika kérdésére elmondta, az indoklást nem kapta meg, annak ismeretében döntenek majd a következő lépésekről. „Azért is kíváncsian várom az értesítést, mert nem értem, mi alapján tiltják köztéren a zászló kitűzését. A városháza homlokzatáról még eltávolíttathatják, ha úgy értelmezik a törvényt, de köztérre nem vonatkozik tiltás” – fogalmazta meg az elöljáró.
A városháza homlokzatára kitűzött székely lobogó miatt még Codrin Munteanu kezdeményezett közigazgatási eljárást, majd utódja, a nemrég leváltott Dumitru Marinescu tavaly március 15-én a főtéri két óriászászló miatt is pert indított. A Kovászna megyei törvényszék idén márciusban alapfokon úgy döntött, a három zászlót el kell távolítani, sőt a Városháza felirat ügyében is a prefektúrának adott igazat.
A kézdivásárhelyi önkormányzat fellebbezett, majd az utolsó óvási lehetőséget is kihasználta, és élt a rendkívüli jogorvoslatot biztosító semmisségi panasszal is, de a május 7-ei halasztás után 14-én a fellebbezést visszautasította a bíróság, és a zászlók eltávolításáról döntött.
A román igazságszolgáltatás egyébként még egyetlen esetben sem adott igazat a székely zászlók, a magyar feliratok miatt beperelt önkormányzatoknak, sőt ha a döntést nem ültették azonnal gyakorlatba, pénzbírsággal is fenyegették a polgármestereket. Legutóbb a sepsiszentgyörgyi Erzsébet-parkban levő kétméteres székely zászló eltávolításáról hozott jogerős ítéletet a táblabíróság.
Bedő Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt sepsiszéki ügyvezető elnöke tiltakozásra szólította fel a magyar szervezeteket, pártokat. Bedő emlékezetett, hogy az indoklást, amiért közterületről le kell venni a zászlót, Sepsiszentgyörgy esetében sem hozták nyilvánosságra, ugyanakkor Romániában nincs olyan törvény, ami szabályozná az országban élő kisebbségek szimbólumhasználatát.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
szóljon hozzá!