
Fotó: fotó: Bartos Lóránt
Rendkívüli képviselő-testületi ülést tartottak pénteken Kézdivásárhelyen. A napirenden mindössze két tervezet szerepelt, egyik a helyi költségvetést célozta, a második pedig az ipari park létrehozása érdekébe felvevendő bankkölcsönről szólt.
2013. június 28., 19:112013. június 28., 19:11
2013. június 28., 19:242013. június 28., 19:24
A helyi költségvetést azért kellett egy héten belül másodszor módosítani, mert az állam törlesztene egy körülbelül 100 ezer lejes adósságát a város felé, ami egy kézdivásárhelyi tömbházon elvégzett hőszigetelési munka ellenértékét jelenti. A tervezetre egyöntetűen rábólintottak a képviselők, viszont az ipari park létrehozása érdekében felvevendő hitelről szóló döntés már nem volt vitamentes. Bokor Tibor polgármester előterjesztésében elmondta, amennyiben nem fogadják el a hitelvonal megnyitását, akkor Kézdivásárhely legalább öt évre elesik minden európai uniós pénzforrástól, és ez mellett potyára vettek fel korábban egy nagy összegű kölcsönt, amiből az egykori fakitermelő vállalat (IFET) területét megvásárolták. Az elöljáró a politikai súrlódások mellőzésére és a város érdekeinek szem előtt való tartására kérte fel a képviselőket. Az MPP-frakció jelezte, hogy ők beleegyeznek a hitelfelvételbe, viszont azt javasolták, hogy ötéves futamidőre folyamodjanak kölcsönhöz. Ezzel sem a polgármester, sem az RMDSZ-es képviselők nem értettek egyet, de a tízperces szünetben tartott egyeztetés után a hitelfelvétel megkapta a szükséges támogatást, így a város egy 2.8 millió lejes, tízéves kifutású kölcsönre ír ki versenytárgyalást.
Eredetileg a polgármester egy nagyobb, kb. ötmillió lejes kölcsön felvételét támogatta, ugyanis Kézdivásárhelynek két pályázata van ipari park létesítésére, és mindkét projekt élvezi az uniós támogatást. A második park az egykori keményítőgyár felhagyott ülepítőállomásának a területén épülne, az ingatlant a város adományba kapta a cégtől. A terület azonban komoly környezetvédelmi problémát jelent, a súlyosan fertőzött talajt hatméteres vastagságban kell eltávolítani és semlegesíteni, ez már önmagában meghaladja a céhes város anyagi lehetőségeit.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!