
Fotó: Nagy D. István
Kisebb volt az érdeklődés az előző évekhez képest a kereskedők részéről a Szent György Napok vásárának zárt borítékos versenytárgyalására. A fennmaradó és visszaigazolt helyekre április 22-től lehet jelentkezni.
2014. április 14., 17:122014. április 14., 17:12
2014. április 14., 17:532014. április 14., 17:53
A tavalyi évhez hasonlóan idén is zárt borítékos tárgyalást szerveztek a Szent György Napokon működő vásári forgatagon részt vevő vállalkozások számára.
Czimbalmos Kozma Csaba, a rendezvény vásárigazgatójának elmondása szerint míg a kürtőskalácsot, fagylaltot, pattogatott kukoricát árusítók számára biztosított helyeket mind betöltötték, addig a kézművesek és ipari cikkeket árusítók részéről kisebb volt az érdeklődés. Idén összesen 81 céget jegyeztek elő a szerződéskötési beosztásban, megközelítőleg 50-60 hely maradt szabadon.
Drágább bérleti díj
„Véleményem szerint a bérek miatt vettek kevesebben részt a zárt borítékos versenytárgyaláson, ugyanakkor látható az eredmények között, hogy a kürtőskalácsosok nagyon felverték az árat” – mondta a vásárigazgató. Tavaly a legdrágább helyekért egy napra 100 lej volt a kiinduló alapösszeg, idén ez 200 lejre emelkedett. A versenytárgyalások nyilvánossá tett eredményei alapján idén a legnagyobb bérleti díj egy vásári helyre 667 lej/nap, azaz egész hétvégére több mint 1800 lej.
Lehet még jelentkezni
Hétfőn és kedden zajlik a szerződéskötés a kereskedőkkel, ezt követően a bérleti díjat április 17-ig, csütörtökig kell kifizetniük. Azok, akik elmulasztják ezt megtenni, elveszítik a kiválasztott helyet. A fennmaradó és el nem foglalt helyeket a húsvétra való tekintettel április 22-től, 10 órai kezdettel lehet lefoglalni a Tega Rt. székhelyén.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 42 éves sepsiszentgyörgyi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy öt áldozatától összesen hetvenezer eurót csalt ki fiktív ingaltanügyletekre.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Alsórákost és környékét ismerhetik meg mindazok, akik csatlakoznak november 15-én, szombaton a Járjuk be Erdővidéket honismereti túrasorozathoz.
Annyira sikeres volt tavaly a Háromszéki Kisállattenyésztők Egyesülete által szervezett sepsiszentgyörgyi kiállítás, hogy idén az országos kiállításnak is Kovászna megye ad otthont. Több mint 3500 kisállatot nézhetnek meg a látogatók a dohánygyárban.
A palackvisszaváltós rendszer révén begyűjtött hulladék az országban keletkező teljes hulladék alig hat százalékát képezi, ám a döntéshozók mégis úgy tekintenek rá – úgy tálalják –, mintha ezzel minden szemétgond megoldódott volna. Korántsem oldódott meg.
A Best of Sepsi 2025-ös kiadásának szavazási időszaka november 9-én zárult le. A győzteseket 2026 februárjában a díjkiosztó gálaesten ismerheti meg a közönség.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
szóljon hozzá!