
Fotó: Nagy D. István
A rendőrség óvatosan nyilatkozik a múlt héten Sepsiszentgyörgyön rajtaütéssel lefülelt, lopott autókkal kereskedő és okirat-hamisítással foglalkozó bűnbandával kapcsolatban. Ami továbbra is biztos, hogy tíz személy ellen indítottak vizsgálatot.
2013. szeptember 24., 19:252013. szeptember 24., 19:25
Az egyenruhások törvényszéki felhatalmazással tartottak csütörtökön házkutatást tizenkét helyszínen – a megyeszékhelyen, és több környékbeli településen – egy időben, és ennek eredményeképp több dokumentumot, nyolc-nyolc laptopot és asztali számítógépet foglaltak le. A kora reggeli akciót követően – amelyről közleményben értesítették a sajtót –, egyre kevesebb használható információ látott napvilágot, még Ioan Popa, a megyei rendőrség vezetője is kitérő válaszokkal szolgált kedden, az intézmény szokásos heti tájékoztatóján. Popa megerősítette, hogy egy vállalkozásról van szó, amelynek kilenc alkalmazottja, illetve az ügyvezető ellen folytatnak vizsgálatot.
Ami a lefoglalt ingóságokat, tárgyi bizonyítékokat illeti, a rendőrparancsnok rámutatott, egyelőre zajlik ezek elemzése, elsősorban a számítógépek és a laptopok adatainak, illetve a lefoglalt dokumentumok átfésülése, ami elég sok időt vesz igénybe. Popa annyit elismert, hogy illegális forgalomba való beíratásáról van szó – több száz rendszámtáblát is lefoglaltak –, de arra a kérdésre, hogy a gépkocsik között vannak-e lopottak, nem adott egyértelmű választ. Az ügy összetett, mivel a bűnbanda tevékenysége más megyékre is kiterjedt. Ezért azt sem tudni, hány járművet sikerült az elkövetőknek regisztráltatni, illetve mióta tevékenykednek. A gyanúsítottak szabadlábon védekeznek.
Háromszéken nem ez az első eset, hogy hasonló bűnbandára csap le a rendőrség. Közel négy évvel ezelőtt egy tizenkilenc fős bandát számoltak fel. A bűnözőcsoport gépkocsivezetői jogosítványok törvénytelen megszerzésével foglalkozott, de egyúttal lopott járművek beíratása is szerepelt a tevékenységeik között. A 2009-ben lefülelt társaságnak több hivatal és hatóság munkatársa is tagja volt. A mostani „fogás” kapcsán Ioan Popa nem szolgált arra vonatkozó részletekkel, hogy esetleg hatósági személy ellen is indítottak volna vizsgálatot. A házkutatásokat követően a rendőrségi szóvivő sem tért ki erre a részletre, a nyomozást befolyásoló információnak minősítve ennek közlését.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!