Kétéves az Indivino Wine Studio

•  Fotó: Bús Ildikó

Fotó: Bús Ildikó

Nagyszabású partival ünnepelték meg Sepsiszentgyörgyön az Indivino Bor Stúdió két éves születésnapját. A borbárban nem mindennapi ínyencségeket és ritka borokat kóstolhattak a meghívottak.

Bús Ildikó

2014. október 10., 14:522014. október 10., 14:52

A megnyitás óta a csütörtök este volt az első alkalom, amikor az Indivino nem nyitott ki a vendégei számára, hanem zárt körű rendezvényt szervezett meghívottainak, borászainak. Debreczi Zsombor a bor-bár tulajdonosa elmondta: szerette volna különlegessé tenni az egység kétéves születésnapi partiját, így rangos meghívottakat, törzsvendégeket és a pincészetek képviselőit várta. Az Indivino története két évvel ezelőtt kezdődött szintén ősszel, a szüret idején, amikor Debreczi Zsombor minden előzetes vállalkozói vagy vendéglátóipari ismeret nélkül vágott bele az álma megvalósításába. A bor-bár pedig sikeres lett, ezt bizonyította a csütörtöki meghívottak sora is, ugyanis jelen volt Hidvéghi Balázs, a Fidesz határon túli magyar közösségekért és magyar diaszpóráért felelős stratégiai igazgatóhelyettese, Csige Sándor Zoltán vezető konzul, Bencsik András a Demokrata hetilap főszerkesztője valamint a legismertebb magyarországi borászatok képviselői.

A házigazda rövid felszólalásában megköszönte a támogatók és vendégek hozzájárulását a hely sikeréhez, és elárulta, hogy a jövőben még inkább bevonnák a vendégeket a borkészítés világába, így sommelier (borszakértő) képzéseket, kirándulásokat szerveznének a törzsvendégeknek. Ugyanakkor azt is elmondta: a küldetését teljesítette, ugyanis induláskor azt a célt tűzte ki, hogy csak magyar és csak minőségi borokat kínál majd a vendégeinek, vásárlóinak.

Hidvéghi Balázs képviselő felszólalásában arról beszélt, hogy a bor összeköti a magyar embereket, bárhol is éljenek és jó érzés számára visszatérni egy olyan bor-stúdióba, ahol a sokasodó magyar állampolgárokról tartott nemrégiben sajtóértekezletet. Mint mondta, az összetartozás érzése ilyen helyeken érezheztő a legjobban, ahol magyar borokat kóstolnak a székelyföldi emberek. Az est folyamán Bencsik András is tartott előadást Magyarország jelenlegi politikai helyzetéről, kiemelve a békemenet fontosságát, melyet hatszor szerveztek meg, illetve annak az összefogásnak és szeretetnek az erejét, amely átnyúlik a határokon.

Az ünnepségre a legjobb borok mellett ételspecialitásokkal is várták a vendégeket, melyeket Kovács Gábor helyi séf készített el. Mielőtt azonban átadták volna magukat a vendégek a gasztronómiai élvezeteknek, divatbemutatót is láthattak Takács Mária Zsuzsanna iparművész, divattervező munkáiból. A ma divatos, de Árpád-kori, magyaros jelképekkel díszített viseleteket az Indivino törzsvendégei mutatták be.

Az Indivino Wine Stúdió péntektől már a megszokott nyitva tartással várja a vendégeket, illetve különböző rendezvények helyszínéül is szolgál.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Volt, nincs: csak az emlékek maradtak a Bodok szállodáról

Már csak egyetlen szintje maradt a valamikori tízemeletes épületnek, amely a hetvenes évek óta része volt a sepsiszentgyörgyi városképnek. A Bodok szállodának rövidesen nyoma sem marad.

Volt, nincs: csak az emlékek maradtak a Bodok szállodáról
2025. augusztus 18., hétfő

„Ilyen még Ceaușescu idején sem volt” – Háromszéken is tiltakoznak a tanügyi megszorítások ellen

Káosz és bizonytalanság előzi meg az idei tanévkezdést a kormány megszorító csomagja miatt. A feszültség Háromszéken is nő: a szakszervezetek pár nap múlva tüntetni készülnek, és a tanévkezdésre időzített sztrájkhoz is gyűjtik az aláírásokat.

„Ilyen még Ceaușescu idején sem volt” – Háromszéken is tiltakoznak a tanügyi megszorítások ellen
2025. augusztus 18., hétfő

Két medvét ütöttek el Háromszéken két nap alatt

Két nap különbséggel két medvét is elütöttek Háromszéken – közölte hétfőn közösségi oldalán a Kovászna megyei környezetőrség.

Két medvét ütöttek el Háromszéken két nap alatt
2025. augusztus 17., vasárnap

Huszonhat év gombászás után is lehet eddig nem látott gombát találni

Huszonhatodik alkalommal szervezte meg nemzetközi gombásztáborát a sepsiszentgyörgyi László Kálmán Gombászegyesület. Az augusztus második hetében, Kapnikbányán lezajlott eseményen eddig nem látott gombafajokkal is találkoztak a résztvevők.

Huszonhat év gombászás után is lehet eddig nem látott gombát találni
2025. augusztus 17., vasárnap

Idén sem marad el a sepsiszentgyörgyi fotópiknik

Székelyföldi fotóklubok és független alkotók részvételével ismét szabadtéri fotókiállítás formájában ünneplik meg a Magyar Fotográfia Napját augusztus 31-én, Sepsiszentgyörgyön.

Idén sem marad el a sepsiszentgyörgyi fotópiknik
2025. augusztus 17., vasárnap

Eltűnt lányt keres a Kovászna megyei rendőrség

Árapatakról eltűnt kiskorú miatt kapott Ro-Alert riasztást vasárnap reggel a háromszéki lakosság.

Eltűnt lányt keres a Kovászna megyei rendőrség
2025. augusztus 16., szombat

Tűz ütött ki egy sepsiszentgyörgyi tömbházlakásban – frissítve

Tűz ütött ki szombaton délután egy sepsiszentgyörgyi tömbházlakásban, a sűrű füst miatt 12 lakó menekült ki a lépcsőházból.

Tűz ütött ki egy sepsiszentgyörgyi tömbházlakásban – frissítve
2025. augusztus 16., szombat

Felhevült kémény miatt keletkezett tűz Illyefalván

Tűzvészhez riasztották pénteken a sepsiszentgyörgyi tűzoltókat: egy nyárikonyha borult lángokba Illyefalván, és fennált a kockázata, hogy a házra is átterjed a tűz.

Felhevült kémény miatt keletkezett tűz Illyefalván
2025. augusztus 16., szombat

Átlátható honlappal, módosított jegyárakkal nyit a sepsiszentgyörgyi Művész Mozi

Az augusztusi szünet után újdonságokkal várják vissza a filmkedvelőket Sepsiszentgyörgyön. A Művész Mozi vetítéseire mostantól új felületen lehet jegyet vásárolni – az áfaemelkedés miatt kicsivel drágábban –, a jegyárakat ugyanakkor egységesítették.

Átlátható honlappal, módosított jegyárakkal nyit a sepsiszentgyörgyi Művész Mozi
2025. augusztus 14., csütörtök

Hullócsillagok tánca az égbolton

Nem is egyet kívánhattak azok, akik az elmúlt éjszakákon figyelmesen, türelemmel tekintettek az égboltra. A Perseidák meteorraj égi parádéját, a hullócsillagokat a Székelyhon is megörökítette.

Hullócsillagok tánca az égbolton
Hullócsillagok tánca az égbolton
2025. augusztus 14., csütörtök

Hullócsillagok tánca az égbolton