
Rangos zenei előadással kívánják megünnepelni a Domokos Géza Egyesület második évfordulóját Sepsiszentgyörgyön.
2013. október 04., 12:082013. október 04., 12:08
Domokos Péter, az egyesület alapítója és elnöke két évvel ezelőtt döntötte el, hogy a fennmaradt írások, könyvek és a papolci ház mellett más úton is fenntartja édesapja emlékét. Mivel több irányból, magyar és román részről, értelmiségiektől, politikusoktól, egyszerű emberektől egyaránt igény mutatkozott Domokos Géza szellemi örökségének megőrzésére és ápolására, megalakult az egyesület is. „Erről a jó értelemben vett egyhangú viszonyulásról jut eszembe az az 1989 december végi helyzet, amikor a lelkesedés és a tenni, építkezni akarás hozta közös nevezőre – még ha ideig-óráig is – a különböző meggyőződésű, szaktapasztalatú, neveltetésű és életkorú önkéntes közéleti szereplőket” – mondta az egyesület alapítója.
Domokos Péter az elmúlt két évet pozitívan értékelte. Mint mondta, az egyesület tevékenységére jellemző az egyensúlykeresés, a sokrétű nyitás-befogadás, így váltakozik, egymást kiegészíti a műhelygyakorlat-szerű rendszerezés valamint a hétköznapibb munka. Ilyen például a Domokos Géza és felesége, D. Harasztosi Éva egykori papolci házának javítása, karbantartása. Az elmúlt két év a tapasztalatszerzés időszaka volt. Többen – politikusok, egyszerű papolci szomszédok – is önzetlen segítséget nyújtottak a tevékenységek lebonyolításában. Az események közül kiemelkedik a Székely Mikó Kollégium ifjúsági könyvtárának névadása, melynek ötlete az oktatási intézménytől származik. „Jól esett, hogy apám egykori iskolája kezdeményezte a névadást, ezért rokonszenvvel gondolok a kollégium igazgatónőjére, Kondor Ágotára és ifjúsági könyvtárának kezelőjére, Forreiter Csillára. Hasonló rokonszenvvel vagyok Czegő Zoltán költő iránt, aki tavaly, tavalyelőtt kezdeményezte az egyik sepsiszentgyörgyi utca elnevezését apámról. A halála előtt néhány esztendővel visszatérően emlegette apám: a Székely Mikó Kollégiumra testálja a dolgozószobájában található összes kötetét. Végakarata 2008 elején teljesült, amikor az iskola képviselői átvették a közel háromezer címből álló adományt” – mesélte az író fia.
Az évforduló kapcsán az egyesület elnöke elmondta, nem kíván nagyszabású rendezvényt szervezni, viszont a támogatókat, barátokat, ismerősöket és Domokos Géza kedvelőit szeretné meglepni egy koncerttel. „Amikor az évfordulós zenei előadás mellett döntöttem, abból indultam ki, hogy hála a világhálónak, az egyesület tevékenysége nyilvános, így hozzáférhető azok számára, aki érdeklődnek iránta. Ezért a felolvasásos vagy szabad beszédben ismertetett beszámoló helyett a kötetlenebb, bensőségesebb élménynyújtás révén kíván emlékezetes nyomot hagyni a civil szervezet.” Az ünnepi koncertre november huszadikán este kerül sor a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében, a fellépő pedig nem más mint Demény Balázs zongoraművész. A kolozsvári születésű zongorista jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója. Pályája során több nemzetközi és hazai versenyt is nyert, valamint a berlini Hanns Eisler Zeneművészeti Főiskola ösztöndíjasa, Gabrielle Kupfernagel és Száva György tanítványaként.
Nyomozást indított a Kovászna megyei rendőrség minősített lopás gyanúja miatt, miután a szitabodzai rendőrök több falopási esetről értesültek.
Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.
Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.
Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.
A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
szóljon hozzá!