Bár korábban szó volt arról, hogy a szenátori mandátumáról lemondó Olosz Gergely helyére a háromszékiek új honatyát küldhetnek, visszaosztással a Kovászna megyei körzet kapott egy szenátusi helyet, így nem lesznek választások.
2014. március 13., 19:482014. március 13., 19:48
Nem írják ki a választásokat Kovászna megyében az Olosz Gergely szenátor tavalyi lemondásával gazdátlanná váló mandátumért, a felső-háromszéki kerület ugyanis nem maradt képviselet nélkül, mert 2012-ben rajta kívül visszaosztás révén a liberális Marius Obreja is mandátumot szerzett.
Klárik László alsó-háromszéki szenátor elmondta, Olosz helyére nem írnak ki időközi választásokat, mert a honatyák jogállását szabályozó törvény értelmében csak a képviselet nélkül maradt választókerületben tehetik ezt meg.
Klárik emlékezetett, az RMDSZ korábban benyújtott egy módosító javaslatot, hogy azokban a kerületekben, ahol a szavazatok több mint 50 százalékát megszerző honatya helye marad üresen, mégis írják ki az időközi választásokat, hogy ne sérüljön a reprezentativitás elve, de ezt az indítványt nem fogadták el. Jelenleg a felső-háromszéki körzetet a szavazatok 10 százalékát megszerző Obreja képviseli a felsőházban.
Mint ismeretes, Olosz Gergely tavaly májusban arra hivatkozva jelentette be lemondását, hogy az osztrák Holzindustrie Schweighofer rétyi beruházása kapcsán lejárató kampány indult ellene, és lemondásával meg akarta előzni, hogy támadói az RMDSZ-nek ártsanak.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.
Egyre nagyobb nyomás nehezedik az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre és önkormányzatokra a háromszéki községvezetők szerint. Az adóemelést a vidékiek is megérzik, különösen a kis jövedelműek és az idősek kerülnek nehéz helyzetbe.
A címben megfogalmazott kérdés költőinek tűnhet, pedig van rá precedens. Sőt, néhány kézdivásárhelyi tanácsos nemhogy nem szavazta meg a Bukarest által előírt adóemelést, hanem még kérkedik is vele. Holott nem kellene – mondja a város polgármestere.
Számos ittas sofőrt tartóztattak fel a hatóságok az év első napjaiban Háromszéken, ráadásul olyan is volt köztük, aki vezetői engedély nélkül ült a kormányhoz – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.
Csendes volt az évkezdés a kézdivásárhelyi kórház szülészetén: szokatlan módon egyetlen gyermek sem jött világra az első pár napban. Január ötödike azonban örömteli nap, hiszen ma két baba született, másik kettő úton van.
Közúti baleset történt pénteken este kevéssel hat óra után a Kovászna megyei Kökös közelében. Rendőrök irányítják a forgalmat.
Kisfiú született elsőként 2026-ban a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. Demeter Szebasztian az újév reggelén látta meg a napvilágot.
A legtöbben belgyógyászati problémák miatt kértek orvosi segítséget a karácsonyi napokban a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban, de jócskán voltak gyermekgyógyászati, ortopédiai és neurológiai esetek is.
A hulladék elszállításáért is többet kell majd fizetni januártól Háromszéken. Megtudtuk az áremelés mértékét a TEGA Rt-nél.
szóljon hozzá!