Készen állnak a hóeltakarításra Sepsiszentgyörgyön

A sepsiszentgyörgyi Tega Rt. köztisztasági vállalat felkészült a télre, munkagépek készen állnak, már tesztelték is őket. Hatvan munkás, négy homokszóró, két folyékony szóró, hét hóeke és hat járdaseprő segítségével végzik majd a hóeltakarítást.

Bencze Melinda

2015. november 21., 20:552015. november 21., 20:55

A Tega köztisztasági vállalat hóeltakarításért felelős munkatársa, Máté László elmondta, a téli útkarbantartást és csúszásmentesítést négy homokszóróval, két folyékony szóróval, hét hóekével, illetve hat járdaseprő segítségével fogják végezni.

„Tavalyhoz képest idén a Păiuș David, illetve az Oltmező utcákban is mi végezzük a téli útkarbantartást, ezek eddig az országos útügyhöz tartoztak, de most visszakerült a városi önkormányzat tulajdonába, ugyanúgy, ahogy a Sugásfürdő fele vezető út is” – magyarázta Máthé László hozzátéve: havazás esetén hatvanfős alkalmazottból álló csapat mozgósításával végzik majd a hóeltakarítást. Közölte, jelenleg 400 tonna szilárd csúszásgátló (só és kavics), illetve 90 tonna folyékony kalcium-klorid oldat van készleten Sepsiszentgyörgy utcáinak takarítására, ennél többet nincs is lehetőségük tárolni.

A havazás elálltától számítva 48 órán belül járhatóak kell legyenek az utak. Sokszor gondot okoznak a parkolók, a tömbházak közötti sikátorok, mivel ide nehéz a gépekkel bemenni – sorolta a Tega Rt. képviselője. A téli hónapok folyamán egyébként három, meredek útszakaszt pedig le is zárnak – ezek a Horea Cloșca Crișan, az Andrei Șaguna utcák, illetve az Ifjúság sétány –, annak érdekében, hogy ne történhessenek balesetek. Ebben az évben különben sokkal kevesebb szerződést kötött a köztisztasági vállalat a járdatakarításra vonatkozóan a lakótársulásokkal: 2014-ben 79, míg idén csak 21 ilyen szerződést kötöttek. A járdafelületet illetően nincs ilyen drasztikus csökkenés, ugyanis míg az elmúlt évben 22 700 négyzetméter volt, addig idén 10 800 négyzetméternyi járdafelületet fognak letakarítani a tömbházak előtti területeken.

Képaláírás: A számos munkagép mellett 400 tonna szilárd csúszásgátló, illetve 90 tonna folyékony kalcium-klorid oldat van a Tega Rt. készletén

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál

A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.

Helyreállították az áramszolgáltatást szerdán reggelre minden Kovászna megyei fogyasztónál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében

Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Próbálták tisztára mosni a sikkasztott milliókat, vádat emeltek két férfi ellen Kovászna megyében
2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés