Keresztély Irma: idejétmúlt a fejkvótarendszer

Nem tartható fenn a fejkvótaalapú finanszírozással a hazai oktatási rendszer – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Keresztély Irma, Kovászna megye főtanfelügyelője.

Bíró Blanka

2015. február 03., 21:092015. február 03., 21:09

A Kovászna megyei főtanfelügyelő Mihai Sorin Cîmpeanu oktatási miniszterrel is ismertette álláspontját, azonban az nem talált kedvező fogadtatásra.

Az Unióban már lemondtak erről a módszerről, hiszen Európa öregszik, egyre csökken a fiatalok száma, a fejkvótaalapú támogatás pedig már nem elegendő a tanügyi rendszer fenntartására, ecsetelte a főtanfelügyelő. Mint rámutatott, Kovászna megye az elmúlt években sem illeszkedett bele az ilyen módon kiszámolt költségvetésbe, többszöri kiegészítésre volt szükség, hogy fedezni tudják a pedagógusok bérét.

Erre az évre a diáklétszám alapján 93 millió lej lenne a béralap, ezt már indulásból 104 millió lejre kiegészítette az oktatási minisztérium, de ilyen körülmények között is csak tizenegy hónapra elég, tehát decemberre nem biztosítottak a fizetések, újabb pótlásra lesz majd szükség, vázolta a gazdasági helyzetet a főtanfelügyelő.

Kovászna megyében a közoktatásban az elmúlt öt év alatt 2855 diákkal csökkent a gyereklétszám, csak az elmúlt tanévhez képest ezerrel kevesebb diák van, ami 114 osztállyal jelent kevesebbet a rendszerben, ismertette a számadatokat Keresztély.

Kifejtette, az oktatási tárca folyamatosan a diáklétszámhoz viszonyít, ám a csökkenés nem azt jelenti, hogy ennyivel kevesebb osztály alakul, és kevesebb pedagógusra van szükség, hanem például azt, hogy egy-egy osztály már nem 25, hanem csak 15 fős létszámmal alakul, tehát ugyanannyi tanítóra, tanárra van szükség. A községközpontokban a diáklétszámtól függetlenül működtetni kell az általános iskolát, a törvény szerint 300-as létszámmal lehet önálló jogi személyisége egy tanintézetnek, de a kisközségek iskolái még a 150-es diáklétszámot sem érik el – magyarázta.

Emlékeztetett, hogy az elmúlt tanévben 197 állás megszüntetésére kaptak utasítást a minisztériumtól, de ebből negyvenet nem tudtak felszámolni, a következő tanévre márciusban kapják meg a jóváhagyott állásszámot. „Jeleztem a minisztériumban, hogy további összevonásra nincs lehetőségünk, csontig hatolt a kés” – jelentette ki Keresztély Irma. Elmondta, kiszámolták, hogy amennyiben az összes kisegítői állást felszámolnák, akkor is csak egyszázaléknyit tudnának spórolni a béralapból, mivel ezeknek az alkalmazottaknak a többsége minimálbért kap.

A főtanfelügyelő szerint az is a finanszírozási rendszer képtelenségét bizonyítja, hogy a legnagyobb létszámú iskolákban sem elég az ilyen módon kiszámolt pénz. Mint kifejtette, bár ezekben sok a diák, magasan képzett, nagy tapasztalattal rendelkező tanárok tanítanak, akik háromszor akkora fizetést kapnak, mint egy pályakezdő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
Hirdetés