Keresik a Caritas önkéntes táborának helysznínét

Meghirdette felhívását a Gyulafehérvári Caritas szervezet a jövő évi önkéntes táborra. A tábor befogadására közösségek jelentkezését várják december elejéig.

Bús Ildikó

2014. november 13., 23:002014. november 13., 23:00

A Caritas sepsiszentgyörgyi fiókja hirdette meg idén is az önkéntes tábor befogadására a pályázatot, melyre azon közösségek jelentkezését várják, akik szívesen fogadnának be és adnának munkát 80-100 önkéntesnek. Kovács Hajnalka, a szervezet munkatársa elmondta: pályázhatnak falvak, községek, kisvárosok önkormányzatai, civil és egyházi intézmények egyaránt. A jövő évi tábort július 6-12 között szervezik meg, jellegzetessége, hogy a résztvevők a befogadó település javára vállalnak munkát.

A táborba jelentkező önkéntesek, a pályázó által kért feladatokat látják el, legyen az közösségépítő tevékenység vagy fizikai munka. Kovács Hajnalka azt is elmondta: ez lesz az ötödik work-camp típusú tábor, melyek közül eddig egyetlen rendezvény sem zajlott Háromszéken. „Eddig három tábor Hargita megyében valósult meg, egy Maros megyében. Kovászna megyében még nem volt, viszont a pályázati felhívás kapcsán kialakult együttműködés eredményeként részt vettünk idén májusban a Csipkés tábor felújításában, ami a work-camp mini változata volt, kevesebb önkéntessel, és rövidebb idő alatt” mondta az önkéntes csoport munkatársa.

A 2015-ös önkéntes tábor helyszínét két fordulóval választják ki, aminek célja, hogy úgy a pályáztató, mint a pályázó időben fel tudjon készülni, tervezni tudjon a tábor lehetőségével. Első körben, december 8-ig egy szándéklevéllel kell jelezni a pályázati szándékot. A rövid szándéklevélben jelezni kell, hogy a pályázó miért szeretne gazdája lenni ennek a kezdeményezésnek, milyen többletértéket hozhat ez a helyi közösség számára, milyen tevékenységekkel pályázna és milyen helyi erőforrásokat tud erre mozgósítani.

A pályázat második fordulójára 2015 elején kerül sor, amikor kiküldik a részletes pályázati űrlapot – magyarázta a pályázat részleteit Kovács Hajnalka. A programra a hajnalka.kovacs@caritas-ab.ro email címen lehet jelentkezni december 8-ig.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 24., péntek

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben

Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken

Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken
2026. április 22., szerda

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija

Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija
2026. április 18., szombat

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően

Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően
Hirdetés
2026. április 18., szombat

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője

Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

2026. április 17., péntek

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól

Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások
2026. április 07., kedd

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját

Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Hirdetés