
Fotó: Nagy D. István
Egy több mint ötmillió lejes pályázat finanszírozási szerződését írhatta alá a Központi Fejlesztési Ügynökséggel Barót város önkormányzata hétfőn. Az összegből Bibarcfalván alakítanak ki fürdőt, az önrész kérdése viszont bonyolítja a beruházás ügyeit.
2014. január 29., 16:572014. január 29., 16:57
A finanszírozási megállapodást a baróti önkormányzat képviseletében Lázár Kiss Barna polgármester Sepsiszentgyörgyön írta alá. A dokumentum értelmében az összesen 5,5 millió lejt summázó beruházást – amely a városhoz tartozó Bibarcfalván valósul majd meg – kevéssel több mint negyven százalékban uniós forrásokból finanszírozzák, míg a fennmaradó 2,5 millió lejt helyi forrásokból kell előteremteni. Lázár Kiss Barna portálunk érdeklődésére elmondta, a tervek szerint egy teljesen új épület megépítéséről lenne szó a bibarcfalvi borvízforrások közelében – az egykori első töltőde közelében. Az 1100 négyzetmétert meghaladó felületű ingatlanban pezsgőfürdő, szauna, egy kismedence és egy borvízkiállítás is helyet kapna. A beruházás megvalósítására másfél év áll rendelkezésre.
Az elöljáró a tetemes önrész kapcsán kijelentette: egyelőre számukra is kérdéses, hogy miből teremtik elő, terveik szerint kormánypénzekért fognak folyamodni. Lázár Kiss Barna elmondása szerint Kovászna Megye Tanácsa részéről egyelőre nem kaptak biztató híreket a megyei önkormányzat esetleges hozzájárulását illetően. „Kétségtelen, hogy Barót város költségvetéséből nem tudunk fedezni egy ilyen méretű befektetést, ezért más források után kell néznünk. Az első lépés, hogy azonosítsuk ezeket, addig sem a közbeszerzési eljárásokat, sem más az építkezést célzó folyamatot nem indítunk el” – jelentette ki Lázár Kiss Barna.
Háromszéken egyébként ez a harmadik, a turizmus fejlesztését célzó olyan beruházás, amelyet a Regionális Operatív Programon keresztül finanszíroznak. Bibarcfalván kívül a Sugásfürdőn zajló, lassan a vége felé közeledő munkálatokat, valamint a Kovászna városbelieket is azonos forrásokból fedezik.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
szóljon hozzá!