Kelemen: hídszerepet is vállalna az RMDSZ

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

Az RMDSZ a közvetítésre is hajlandó a Magyarország és Románia között kirobbant diplomáciai konfliktus kapcsán, ahogy tette azt sikerrel más, hasonló esetekben – többek között erről is beszélt Kelemen Hunor Sepsibesenyőn.

Nagy D. István

2013. augusztus 16., 17:492013. augusztus 16., 17:49

2013. augusztus 16., 18:542013. augusztus 16., 18:54

Amint az várható volt, a napokban erőteljesen jelentkező magyarellenes politikai megnyilvánulások jelentették a vezérszólamát Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke felszólalásának az V. Háromszéki Nyári Szabadegyetem első pénteki fórumán. Az elnök Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterrel együtt az Élet a politikán túl nevet viselő beszélgetésnek volt a meghívottja.

Kelemen elsősorban röviden felidézte Traian Băsescu államfő korábban Hargita megyében elhangzott kijelentéseit, illetve a román külügyminisztérium illetékeseinek nyilatkozatait. Kérdés, hogy ezek a nyilatkozatok mennyire fedik az illetők meggyőződését, avagy csak szavazatszerzési céllal hangzottak el – mutatott rá a szövetségi elnök, hozzátéve, hogy bármely esetről is lenne szó, az államfő kijelentései mindenképp alkalmasak arra, hogy hatásukra még erősebben fellobbanjon a már az elmúlt években is feltörekvő magyarellenesség. Az erdélyi magyarság körében pedig ez bizonytalanságot okoz, hiszen ilyen körülmények között a közösség tagjai még inkább összezavarodnak, ami a követendő utat illeti.

Kelemen Hunor felhívta a figyelmet, mekkora veszélyeket rejt az, hogy Magyarország és Románia vezetői – kormány- és államfők egyaránt – képtelenek tárgyalóasztalhoz ülni. Ennek a helyzetnek a feloldásaként kellene megkeresniük az RMDSZ-t, hiszen a szövetség már több rendben vállalta a közvetítő szerepet, így a Magyar Igazolványok körül kirobbant diplomáciai vitában is. Az éppen aktuális magyarellenes kirohanások kapcsán újból a híd szerepét töltheti be. Az RMDSZ vezetője rámutatott, hiányolják mind a kormányfők, mind a kabinetek közötti egyeztetéseket, amelyek az elmúlt években teljességgel elmaradtak. Így kerülhetett olyan őrült, mint Bogdan Diaconu, aki az erdélyi magyarság kulturális és civil intézményeit gyakorlatilag lefejező törvénytervezetet terjesztett a parlament elé. Kelemen szerint ugyanis a pártfinanszírozásnak külföldi forrásokból való megoldását megtiltó tervezet ezt a szférát érintené, hiszen több, intézményként működő, politikai jelleggel is bíró szervezet külföldi támogatásokat is kap. Diaconu másik kezdeményezése, mely szerint – leegyszerűsítve – minden betiltandó, ami alkotmányellenes, Kelemen csak annyit mondott, hogy ugyan abbérációnak tűnhet, viszont a jelenlegi közhangulatban a román politikum akár 80–90 százaléka is támogatná ezeket a kezdeményezéseket. Ezek után pedig kétséges, hogy marad-e valaki, akivel párbeszédet lehet majd kezdeményezni a helyzet normalizálása végett. Kérdés, hogy ilyenkor ki védi meg az erdélyi magyarságot, Vona Gábor vagy Brüsszel – zárta mondandóját Kelemen, hozzátéve, hogy mind előbbi, mind utóbbi már bizonyított, hogy milyen hatékonysággal képesek a magyar érdekeket megvédeni, és nem csak Erdélyben.

Ceaușescu szelleme

A román politikusok továbbra is úgy viselkednek, mintha a volt diktátor még mindig jelen lenne valahol, tulajdonképpen semmi sem változott, továbbra is a rendszerváltás előtti politikai meglátás érvényesül – véli Antal Árpád. A megyeszékhely polgármestere felszólalásában megismételte a korábban már hangoztatott nézőpontját, mely szerint a román politikusok csak választási ciklusokban képesek gondolkodni, azaz nem államférfiként, aki generációkban teszi ugyanezt, a közösség érdekeit tartva szem előtt. Ha utóbbi lenne igaz, akkor tárgyalóasztalhoz ültek volna, viszont ehelyett a romániai politikum továbbra is a pillanatnyi sikert hozó lépések híve, így ha a magyarellenesség éppen jövedelmező, akkor ahhoz csatlakoznak. Ez a mentalitás jellemzi az elmúlt húsz év kormányzását, amely katasztrofális gazdaságpolitikát, a lakosság jelentős részének mélyszegénységben tartását eredményezte.

Románia a dél-amerikaiként emlegetett modell tökéletes példája, ami többek között egyfajta elsivatagosodáshoz, a kisebb települések kiürüléséhez vezet – részletezte az elöljáró. Példaként Antal Spanyolországot említette, ahol 40 ezer euróért már települést lehet vásárolni. Romániában ez a folyamat egyelőre a déli és keleti országrészben jellemző, viszont nem kell sok időnek eltelnie, hogy Erdélyt, Székelyföldet is elérje. Ehhez társul ugyanakkor az általános európai probléma, a siralmas demográfiai mutatók, amely ezt a térséget sem kerüli el. Ezek a tények pedig elhomályosítják mind Vona Gábor, mind az államfő kijelentéseit. Antal úgy véli, rajtunk múlik, el tudjuk-e kerülni a felsoroltakat, meg tudjuk-e szervezni magunkat oly módon, hogy megfelelő irányba mozdítsuk Székelyföldet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 17., szombat

Emlékezés a Katrosában a doni áttörés áldozataira

„Ma, amikor újra háborog a világ, amikor a szomszédban háború darál, álljunk meg egy percre a Donnál.” Iochom Zsolt versének sorai a 83 évvel ezelőtti tragédia szereplőire való szombati megemlékezésen hangzottak el a katrosai kettős keresztnél.

Emlékezés a Katrosában a doni áttörés áldozataira
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Mintegy tíz köbméter faanyagot loptak el Dobollópatakán

Nyomozást indított a Kovászna megyei rendőrség minősített lopás gyanúja miatt, miután a szitabodzai rendőrök több falopási esetről értesültek.

Mintegy tíz köbméter faanyagot loptak el Dobollópatakán
2026. január 17., szombat

Jogerősen elítélt fiatalt fogtak el a rendőrök

Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.

Jogerősen elítélt fiatalt fogtak el a rendőrök
2026. január 17., szombat

Akik védelmezik, és akik magukra hagyják a kutyákat a téli, fagyos időben

Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.

Akik védelmezik, és akik magukra hagyják a kutyákat a téli, fagyos időben
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Sepsiszentgyörgyön csökkentik a garázsok bérleti díját, de csak egy feltétellel

Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.

Sepsiszentgyörgyön csökkentik a garázsok bérleti díját, de csak egy feltétellel
2026. január 16., péntek

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!” – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi

A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!”  – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi
2026. január 16., péntek

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette

Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette
Hirdetés
2026. január 16., péntek

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken

A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken
2026. január 15., csütörtök

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek

Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek
2026. január 14., szerda

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya

Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya
Hirdetés