
A betegek világnapján a Gyulafehérvári Caritas háromszéki szervezete az általuk gondozott idősekkel közösen idén is rendezvényekkel készül.
2014. február 06., 13:192014. február 06., 13:19
A betegek világnapján évről évre különböző rendezvényeket tart a Caritas. II. János Pál pápa huszonkét éve döntött arról, hogy a katolikus egyház február 11-én tartsa a világnapot – azzal a szándékkal, hogy a betegek, az egészségügyben dolgozók és minden jóakaratú ember számára jó alkalom legyen ez az imára, valamint arra, hogy felajánlják szenvedésüket – magyarázta Hubbes Kinga, a szervezet sepsiszentgyörgyi fiókjának munkatársa.
Hozzátette, az idei pápai üzenet erre a napra a hitről és szeretetről szól, így a római katolikus egyház szeretetszolgálata erre építette a betegek napjának megünneplését. „A Gyulafehérvári Caritas háromszéki szervezete minden évben megünnepeli betegeit, hiszen elkötelezte magát az irgalmas szeretet gyakorlásában, a betegek és szenvedők szolgálatában” – mondta Hubbes.
Kovászna megyében egy hónapig zajlanak a rendezvények. Elsőként február 9-én a felső-torjai plébánián, azt követően 12-én a kézdiszentléleki plébánián, majd 20-án a zabolai kultúrházban, végül pedig március 7-én Ozsdolán, Lemhényben és Bereckben tartanak előadásokat. A rendezvényre azokat betegeket és a hozzátartozóikat várják, akik el szeretnék hagyni otthonukat, hogy felszabaduljanak pár órára és megosszák gondolataikat, problémáikat másokkal is. Az ünnepségek szentmisével és a betegek szentségének felvételével kezdődnek. Ugyanakkor az idősek szállítását is megoldja a szervezet.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.
szóljon hozzá!