
Első alkalommal szervezett karácsonyi alkotóműhelyt az alkalmazottak számára a TTC nadrággyár és a kézdivásárhelyi Bóbita egyesület. A hasznosított gombokból, a maradék anyagokból és cérnából karácsonyfadíszek készültek.
2013. december 15., 12:192013. december 15., 12:19
2013. december 15., 14:402013. december 15., 14:40
Míg a szülők dolgoztak, a gyerekek karácsonyi műhelyt alakítottak ki a nadrággyár sepsiszentgyörgyi munkapontján péntek délután. A Bóbita Egyesület munkatársai játékokkal, karácsonyi dalokkal és mézes pogácsával vonták be az ötven gyereket a különböző játékokba. Így született meg a gyerekek által épített élő fenyőfa, továbbá készült gombcsillag és sok más érdekes, az ünnephez kötődő alakzat is.
Az alkalmazottak és gyerekeik egyaránt lelkesen fogadták a kezdeményezést – mondta el Orbán Imola, a Bóbita munkatársa, hozzátéve, hogy a műhelyben játékeszközzé alakult a cérna, a textilhulladék, a gomb, amelyek varázsszóra különböző díszekké változtak.
A sepsiszentgyörgyi gyár munkatársai örömmel fogadták az ötletet, mint mondták, nem ez az első alkalom, hogy gyerekeik részt vesznek a gyár tevékenységében, akik így megismerhették szüleik munkáját, de szórakozhattak is. A cégcsoport Kovászna megyei egységeiben már több alkalommal szerveztek gyerekeknek szóló tevékenységet: nyári táborozást, nyílt napot és gyereknapot is. Fejér Melinda kommunikációs vezető elmondta, az események által motiválják munkatársaikat és bemutatják hozzátartozóiknak, hogy hol dolgoznak családtagjaik.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
szóljon hozzá!