Karácsonyi gyűjtés a rászorulóknak

•  Fotó: Bús Ildikó

Fotó: Bús Ildikó

Néhány hét alatt 25 család 40 gyerekének szerzett örömet karácsonyra a sepsiszentgyörgyi Szőcs Jessica, aki ajándékcsomagokkal lepte meg a rászorulókat. 

Bús Ildikó

2013. december 18., 11:262013. december 18., 11:26

A fiatal édesanya hónapok óta gyűjt a szegény családoknak, a felajánlott ruhaneműt, játékokat, tanszereket pedig kiválogatta és becsomagolta, majd eljuttatta a rászorulóknak. A karitatív akcióba többen is bekapcsolódtak, így hetente több zsák ruha és játék jut el az előre kiválasztott családokhoz. A téli ünnepek közeledtével, Szőcs Jessica újabb gyűjtést szervezett, ennek során 25 családnak szállítottak hatvan zsák ruhát és szintén ennyi játékot is.

A ruhaneműt előre kiválogatta és becsomagolta, de a játékokat is átvizsgálta, hiszen mint mondta előfordul, hogy szakadt darabokat, széttört játékokat küldenének a rászorulóknak. „Mindig az a kérésem, hogy olyan dolgokat ajánljanak fel, amelyekre már nincs szükségük, de jó állapotban vannak. Mindig átválogatom a ruhákat is, mivel kaptam már panaszt, hogy az egyik karitatív szervezet zsákban küldött ruhát, de alig tudtak megtartani valamit, mert szakadt, kifakult darabok voltak. A családok, akiknek csomagot viszek, régi ismerőseim, de olyan is volt, hogy Szépmezőn járva bekopogtam a szegényebb családokhoz és megörvendeztettem őket”– mondta el Szőcs Jessica.

A csomagokból a hajléktalan szálló lakóinak is jut, számukra élelmiszerrel és édességgel készül, de ruhaneműt is válogat számukra, főként sapkát és zoknit. A hajléktalanoknak a Közösségért Egyesület munkatársai is gyűjtenek, és felhívással fordulnak a városlakókhoz is: felajánlásokat várnak, főleg zoknit, sálat és sapkát. A téli ruhadarabokat összegyűjtik az egyesület munkatársai és eljuttatják az otthon lakóinak. A felajánlásokat az egyesület és a Decemberi Angyalok csoport Facebook oldalán is közzé lehet tenni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken

A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek

Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek
2026. január 14., szerda

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya

Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya
2026. január 14., szerda

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos

Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos
2026. január 14., szerda

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében

2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében
2026. január 13., kedd

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét

Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál

Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál
2026. január 13., kedd

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón

A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón
2026. január 12., hétfő

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán

Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán
Hirdetés