
Három színben pompázik a fiatalok karácsonyfája Sepsiszentgyörgy központjában. Idén hetedik alkalommal ajándékozták meg fenyővel a várost.
2013. december 22., 16:352013. december 22., 16:35
Családias hangulatban díszítették fel hétvégére az ifjúsági karácsonyfát a helyi fiatalok, amely piros, arany és ezüst színekben pompázik a vásár központjában. A díszeket papírból, kartonból, viaszból, fából és különböző szalagokból készítették el a díszítést megelőző héten, a Tanulók Palotájában.
A fa felékesítésében részt vettek a város ifjúsági szervezetei, az Ady Endre Általános Iskola előkészítő csoportos diákjai és a Kálnokon működő IKE ökumenikus zenekar tagjai is, akik karácsonyi dalokkal tették hangulatosabbá a díszítést. A fiatalok szerint ez a fa ajándék a város lakóinak, és a hagyományt évről évre megőrzik.
A karácsonyfa díszítés bulival folytatódott a Backstageben, ahol Ráduly Botond Manó gondoskodott a jó hangulatról. A fiatalok nagy lelkesedéssel fogadták a helyi sztárt, a Szentgyörgyi Ifjúsági Tanács (SZIT) vezetősége pedig nagyon fontos feladatának tekinti, hogy a helyi tehetségeknek lehetőséget biztosítson a különböző rendezvényeken. Székely Róbert, a SZIT elnökének elmondása szerint az idei karácsonyfa díszítés sikeres volt, hiszen több szervezet és diáktanács fogott össze.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.
2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.
Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.
Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.
A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.
Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.
szóljon hozzá!