Káosz az ápolóképzésben – Új törvényt akar a Sanitas

Az ápolóképzés egységesítése érdekében új törvénytervezet kidolgozását kezdeményezik a Sanitas egészségügyi szakszervezet Kovászna megyei képviselői, akik aláírásgyűjtésbe is kezdtek a cél érdekében. 

Bíró Blanka

2015. február 18., 20:102015. február 18., 20:10

2015. február 18., 20:102015. február 18., 20:10

Vasile Neagovici, az érdekvédelmi szervezet háromszéki elnöke (képünkön) elmondta, az Európai Unióban nem ismerik el a képesítésüket azoknak, akik 2007 előtt tanulták a szakmát.

Úgy tudja, ebben a helyzetben van országos szinten az asszisztensek mintegy 60 százaléka, Kovászna megyében pedig mintegy 90 százalékuk.

Ehhez képest elismerik azok képesítését, akik Románia uniós csatlakozása után szereztek diplomát, még azokét is, akik érettségi nélkül posztliceális ápolóképzésre iratkoztak be 2007 után.

„Tavaly még azt ígérte a kormány, hogy minden megyében szerveznek ingyenes tanfolyamokat, hogy az érintettek kiegyenlíthessék az oklevelüket, az év elején kiadott miniszteri rendeletben azonban már az áll, hogy az országban 14 központban szervezik meg ezeket a képzéseket, és az ápolóknak saját zsebből kell majd fizetniük – mondta Neagovici. – Húsz-harminc éves szakmai tapasztalattal  rendelkező asszisztenseket ültetnek be az iskolapadba, a háromszékieknek például Brassóba kell beutazniuk. Ez napi hatvan kilométert jelent, és több ezer lejt kell lepengetniük”.

Neagovici szerint hatalmas a káosz a rendszerben, hiszen jelenleg ugyanazt a munkát végzik azok is, akik egészségügyi profilú gimnáziumot végeztek, mint azok, akik érettségi nélkül vagy egyetemen tanultak. „A szakma megítélésén is ront ez a helyzet, ezért kérjük, hogy legyen egységesen egyetemi szintű a képzés” – szögezte le a Sanitas vezetője.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
Hirdetés