
Kálvin-napokat szervezett a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye elnöksége. Az egyhetes program során gyerekekre és felnőttekre egyaránt gondoltak a szervezők.
2013. július 04., 14:592013. július 04., 14:59
Negyedik napja zajlanak a Kálvin-napok, melyre különböző témájú rendezvényekkel várják az érdeklődőket. Az eseménysorozat hétfőn vette kezdetét, amikor gyereknappal indítottak. Szőcs László egyházmegyei főjegyző köszöntőjében Máté evangéliumából olvasott fel a jelenlévőknek, beszédében pedig a gyermekek befogadására hívta fel a figyelmet. Házigazdaként Incze Hunor kathekétikai előadó, Orbaitelek református lelkésze gyerekistentisztelet keretében beszélt, Káin és Ábel történetét feldolgozva, a szeretetről.
Kedden az ifjúságé volt a főszerep, ezúttal Oroszfaluban szerveztek programot a Út a pusztában címmel. A felújított templomban tizenkilenc település fiataljai gyűltek össze, ahol Szőcs László egyházmegyei főjegyző köszöntésképpen Sámuel első könyvéből olvasott fel a 120 ifjú résztvevőnek. Raff Róbert házigazda, a Berecki Református Missziói Egyházközség lelkésze elmondta, az egész napos foglalkozás hét helyszínen zajlott a falu területén, az ifjak nyolc csoportra osztva végigjárták ezeket, teljesítve a különböző feladatokat. Az esemény Márton Előd, az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület utazótitkárának előadásával zárult, aki arról beszélt, mi volt a jelentősége a 40 éves pusztai vándorlás különböző megpróbáltatásainak.
A Kálvin-napok harmadik eseménye a szebbik nem képviselőinek szólt, szerdán Kézdimárkosfalván, ugyanis nőszövetségi konferenciát tartott a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye. Orbán Judit, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye nőszövetségének alelnöke, vajnafalvi lelkipásztor elmondta, egy ilyen átfogó eseményen, mint a Kálvin-napok, szükség van egy napra, ami a nőké, ahol őket érintő témákat dolgoznak fel. Bántó-Tamás Csilla Andrea a 120 lelkes, kalotaszegi Kispetri gyülekezet lelkipásztora előadóként érkezett a konferenciára. Elmondása szerint kellemesen csalódott a székelyföldi emberekben, annak ellenére, hogy feléjük folyton olyan hírek érkeznek, miszerint a székely embereket nem lehet megmozgatni, úgy látja, a Kálvin-napok eseményein nagyon sokan vesznek részt.
A Kálvin-napok eseménysorozata pénteken folytatódik presbiteri konferenciával, majd szombaton gyülekezeti napot tartanak Lécfalván, melynek keretében ünnepi Istentisztelet, Úrvacsoraosztás, kórustalálkozó gyerekfoglalkozások, főzőverseny is lesz – tájékoztattak a szervezők.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!