Kalauz az opera, operett világába

Gyönyörű áriák, szikrázó és tüzes nyitányok – így jellemezte Péter Ernő zenekarvezető az operák és operettek gyöngyszemeiből összeállított előadásukat. A Hargita Megyei Művészeti Népiskola tanári zenekara május 12-én Csíkszentdomokoson, 13-án Csíkszeredában, míg 14-én Sepsiszentgyörgyön lép fel. 

Péter Beáta

2012. május 10., 11:002012. május 10., 11:00

2012. május 10., 13:122012. május 10., 13:12


A Hargita Megyei Művészeti Népiskola égisze alatt működő tanári zenekart 2008-ban alapították. A zenekar nagyrészt az iskola fiatal tanárait fogja össze, illetve tagjai között felismerhetjük a Nagy István Művészeti Középiskola zenetanárait is, emellett különböző filharmóniáktól szoktak meghívni művészeket. „Iskolánk pár éve összefogta azokat a fiatal zenetanárokat, zenészeket, akik mesterien kezelik a hangszert, és nem csak a tanításban élik meg a művészeti vágyukat, hanem ezt a zenekarban is tudják kamatoztatni. Most egy új irányt nyitottunk, egy fontos célja a zenekarnak az újítás, az érdekességek fellelése” – számolt be Péter Csaba, az iskola igazgatója. Hozzátette: zenekaruk egyik nagy előnye, hogy mivel kis létszámú, olyan helységekbe is eljuthatnak, ahol ritkán vagy egyáltalán nem tartanak klasszikus zenei előadást. „Ez is egyik feltétele a zenekarunknak, hogy nem csak helyben, Csíkszeredában bemutatni az előadásainkat, hanem falvakra is el kell jutni. Könnyen megérthető programokat választunk, ezáltal fiatalokat is várunk a koncertekre, mert mint zenetanároknak missziónk is, hogy új tehetségeket fedezzünk fel és ösztönözzünk erre a szakmára. Ezt az irányt próbáljuk ezzel az előadással is követni” – magyarázta az igazgató.  

A mostani előadásra a zenekar a Marosvásárhelyi Állami Filharmóniától érkező zenészekkel, valamint a Kolozsvári Magyar Opera két énekesével, Covacinschi Yolanda szopránnal és Pataki Adorján tenorral bővült.

Az előadás első részében ismert operákból hangzanak el részletek: Mozart Figaro házassága és a Varázsfuvola című műveiből, Donizetti Szerelmi bájitalából, Rossini Sevillai borbély című operájából, valamint Verdi Rigolettójából. A második rész az operetteké: Johan Strauss A cigánybáró, valamint A denevér című művéből, Lehár Ferenc Vígözvegyéből és a Cigányszerelemből, Kálmán Imre Csárdáskirálynőjéből hallhat majd részleteket a közönség. „Gyönyörű áriák, a nyitányok szikrázók és tüzesek, minden van benne. Úgy próbáltam a műsort összeállítani, hogy a közönség ismerje a műveket. A legszebb pillanatokat, a legszebb áriákat, a legjobban hallgatható részeket válogattuk ki a meghívott operaénekesekkel az operákból vagy az operettekből, hogy az előadás gyönyörű és minden pillanata élvezhető legyen” – mondta el Péter Ernő zenekarvezető.

Május 12-én Csíkszentdomokoson a Polgármesteri Hivatal dísztermében, 13-án Csíkszeredában a Márton Áron Gimnázium dísztermében, míg 14-én Sepsiszentgyörgyön a Tamási Áron Színházban kerül sor az előadásra, mindhárom helyszínen 19 órától. Az előadást Hargita Megye Tanácsa, a Márton Áron Gimnázium, Csíkszentdomokos Polgármesteri Hivatala és a Music World Alapítvány támogatja.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 24., szerda

Egy kóbor kutya befogása 500 lejbe kerül Csíkszeredában, mégsem tolonganak a cégek az ajánlatra

Nem tartott ki év végéig a pénzügyi keret a Csíkszeredában kóborló kutyák befogására, ezért az önkormányzatnak új közbeszerzést kellett kiírnia a szolgáltatásra. Az egyetlen jelentkező ajánlatát a napokban bírálják el.

Egy kóbor kutya befogása 500 lejbe kerül Csíkszeredában, mégsem tolonganak a cégek az ajánlatra
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Kipróbáltuk a városi buszjáratokat

Fűtött, tiszta utastér, kedves sofőrök, egyelőre kevés utas – hétfőn, a városi tömegközlekedés tesztüzemének első napján kipróbáltunk néhány csíkszeredai buszjáratot.

Kipróbáltuk a városi buszjáratokat
Kipróbáltuk a városi buszjáratokat
2025. december 22., hétfő

Kipróbáltuk a városi buszjáratokat

2025. december 22., hétfő

Példát mutat ma is a fiatal nemzedéknek Müller László

Fejet hajtottak a csíkszeredai Müller László katona emléke előtt a Szentlélek utcai temetőben tartott katonai és egyházi szertartás során hétfőn. Az 1989-es forradalomban elhunyt fiatalt december 23-ra virradóan érte halálos golyó.

Példát mutat ma is a fiatal nemzedéknek Müller László
2025. december 22., hétfő

Autók ütköztek a csíkszeredai Brassói úton

Baleset történt Csíkszeredában a Brassói úton hétfő délelőtt, a helyszínen rendőrök irányítják a forgalmat.

Autók ütköztek a csíkszeredai Brassói úton
Hirdetés
2025. december 21., vasárnap

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában

Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.

Két ember a megrongálódott autóba szorult Csíkdánfalva határában
2025. december 20., szombat

Hozzáfogtak a Nagyboldogasszony Zarándokház felújításához

Az adományokból gyűlt összegből és saját költségvetésből elkezdték a csíkkarcfalvi Nagyboldogasszony Zarándokház tatarozását. Egyelőre a tetőzet rendbetételére gyűlt pénz, ezért további adományokra, forrásokra lesz szükség.

Hozzáfogtak a Nagyboldogasszony Zarándokház felújításához
2025. december 19., péntek

Hajszálon múlt a nagyobb baj: tűz pusztított a kászonjakabfalvi templom szomszédságában

Kigyulladt a kászonjakabfalvi templom közvetlen közelében álló fásszín csütörtök éjszaka. A kigyulladt épület közelsége miatt az egyházi épület is veszélybe került.

Hajszálon múlt a nagyobb baj: tűz pusztított a kászonjakabfalvi templom szomszédságában
Hirdetés
2025. december 18., csütörtök

Furcsa jelenség Csíkszeredában: mintha pontokban havazna – videóval

Csak fokozatosan, de enyhül a levegő hőmérséklete Csíkszeredában, ami pontokban szokatlan, ugyanakkor látványos jelenséget eredményez.

Furcsa jelenség Csíkszeredában: mintha pontokban havazna – videóval
2025. december 18., csütörtök

Ahogy Csíkba beköltözött a fagy, az egész országban nincs rá példa

Bőven Csíkszeredában volt a leghidegebb csütörtökre virradóan egész Romániában, a közel mínusz 8 fokos hidegre sehol máshol nem volt példa.

Ahogy Csíkba beköltözött a fagy, az egész országban nincs rá példa
2025. december 17., szerda

Nagyvárosi menetrendre váltanak a csíkszeredai tömegközlekedésben

Az eddiginél sokkal nagyobb, átlagosan 10 perces járatsűrűségre vált hétfőtől, december 22-től a csíkszeredai tömegközlekedés, amelyet 21 új gázüzemű autóbusz szolgál ki folyamatosan. Az új menetrendek elérhetők lesznek a megállókban.

Nagyvárosi menetrendre váltanak a csíkszeredai tömegközlekedésben
Hirdetés