
Fotó: Toró Attila
A zöld szervezetek tiltakozása ellenére az illetékes Kovászna megyei intézmények képviselőiből álló szakbizottságok jóváhagyták az osztrák Holzindustrie Schweighofer székelyföldi fűrészüzeme környezetvédelmi engedélyét – közölte pénteken a Háromszék napilap.
2015. június 19., 16:072015. június 19., 16:07
2015. június 19., 16:102015. június 19., 16:10
A Kovászna megyei környezetvédelmi ügynökség igazgatója, Gheorghe Neagu a lapnak elmondta: az elkövetkező 15 napban várják a dokumentummal kapcsolatos esetleges észrevételeket, ezt követően állítják ki a környezetvédelmi engedélyt a rétyi fűrészüzem számára. Hozzátette, hogy a beérkező észrevételek nem írják felül, és nem semmisítik meg a szakbizottság döntését.
„A rétyi üzem fafeldolgozással és fák rönkké egyengetésével foglalkozik, nincs köze az erdőirtáshoz. Az erdőt nem a gyár bejáratánál kell védeni, hanem az erdők szélén, ott, ahol bemegy a tolvaj a baltával, és kijön egy szekér fával” – idézte a Maszol.ro portál az igazgató érveit. Gheorghe Neagu azt is hozzátette, a Schweighofer valamennyi törvényes feltételt teljesített, így jóvá kellett hagyni a kérvényét.
Az engedély kibocsátása ellen több civil szervezet is tiltakozott, arra kérve a hatóságokat, hogy legalább addig ne döntsenek, amíg a folyamatban lévő perekben nem hoznak ítéletet. A Neuer Weg Egyesület több romániai zöld szervezettel közösen bíróságon kérte a Schweighofer rétyi üzeme építkezési engedélyének visszavonását. A környezetvédők attól tartanak ugyanis, hogy a rétyi üzem beindítása a székelyföldi erdők letarolását eredményezi.
Toró Attila sepsiszentgyörgyi környezetvédelmi aktivista elmondta: ha az üzemben beindul a termelés, a hivatalosan bejelentett 800 ezer köbméternyi fa feldolgozása körülbelül 2971 hektár fenyőerdő kivágását jelenti évente.
Pár nappal ezelőtt a környezetvédelmi őrség megbírságolta az osztrák vállalatot, amiért engedély nélkül indította be a termelést a gyárban. A vállalat óvást nyújtott be a bírság ellen.
Az osztrák fafeldolgozó 2013 márciusában jelentette be, hogy 150 millió eurós beruházással fafeldolgozó üzemet létesít Rétyen. A nagyüzem felépítése megosztotta a székelyföldi közvéleményt és a politikai szervezeteket is. A rétyi az osztrák befektető ötödik romániai gyára.
A cég egy hónappal ezelőtt a Romániából való kivonulással fenyegetett a parlament által elfogadott, de még ki nem hirdetett erdészeti kerettörvény miatt. A jogszabály ugyanis a monopóliumok kialakulásának megakadályozása céljával fajtánként 30 százalékra korlátozza az egyes cégcsoportok által felvásárolható fa mennyiségét. A társaság négy működő romániai üzeme az országban kitermelt fenyőfa 27 százalékát vásárolja fel.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
szóljon hozzá!