
Fotó: Bús Ildikó
Döntött a Háromszéki Közösségi Alapítvány a közösségi alapba gyűlt összeg felhasználásáról. Az év első kilenc hónapjában több mint 120 ezer lej gyűlt össze.
2014. október 27., 12:512014. október 27., 12:51
Döntött a HKA kuratóriuma az idei év első kilenc hónapjában a az Ujjvárossy József közösségi alapba gyűlt pénzösszegek felhasználásáról, a több mint 120 ezer lejt jótékony célokra, iskolaprogramok finanszírozására és fejlesztésekre fordítják.
Az alapba január és május között 73 532 lej gyűlt a kártyahasználat során, melyből eszköztámogatást nyújtottak a baróti és kézdivásárhelyi mozgásparkok megvalósítására. A parkok kialakítása mintegy 14 ezer lejbe került, a baróti létesítményt pedig a héten adják át – tájékoztatott a HKA igazgatója, Bereczki Kinga. Ugyanakkor megrendezték a székelyföldi tehetségnapot is, valamint lebonyolították a Tekerj egy jó célért! akciót – ezek összköltsége 13 ezer lej volt. Az akció eredményeképpen a következő két hétben hat iskolában felszerelik a biciklitartókat. Minden iskola két darab tartót kap. Az év első öt hónapja alatt begyűlt összegek egy részét iskolaprogramok finanszírozására fordították, de pénzjutalmat is kifizettek annak a kártyafelhasználónak, aki a legtöbbször élt vásárláskor a kártya adta lehetőséggel.
Júniustól szeptember végéig 53 ezer lej gyűlt össze, amelyből tehetséges diákokat támogatott az alapítvány, így mintegy 11 ezer lejt osztottak ki ösztöndíj formájában, de az angol nyelv szakos tanárok módszertani fejlesztését is támogatták. Jelentős összeget – 20 ezer lejt – fordítottak továbbá területvásárlásra, ahol a későbbiekben csemetekertet és erdei iskolát létesítenek.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!