
Hazugságként értékelte Tóth Bálint, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) erdélyi szóvivője a Szervezett Bűnözés és Terrorizmusellenes Igazgatóság (DIICOT) szerdán közzétett jelentésében megfogalmazott állításokat.
2015. december 30., 16:592015. december 30., 16:59
2015. december 30., 17:052015. december 30., 17:05
Egy feltételezett beszélgetésből szűrték le az ügyészek mindazt, amivel a HVIM erdélyi elnökét, Szőcs Zoltánt gyanúsítják – jelentette ki szerdán Kézdivásárhelyen Tóth Bálint. A HVIM szóvivője rámutatott, a keddi házkutatás során csupán néhány Wass Albert-könyvet foglaltak le, „amelyek nem bombák és nem robbannak”. Tóth Bálint arra kérte a hatóságokat, hogy hozzák nyilvánosságra a Beke István merényletkísérletének vizsgálata során elvégzett tűzszerészeti vizsgálatok eredményét. A vármegyések szerint ugyanis a nyomozók semmilyen bizonyítékot nem tudnak felmutatni az állítólagos bombagyártásról.
A HVIM azt is követeli, hogy az ügyészek hozzák nyilvánosságra teljes egészében azt a hangfelvételt, amelyet állításaik szerint október 10-én rögzítettek Beke István és Szőcs Zoltán találkozásán. A szóvivő szerint az említett napon a két gyanúsított sem telefonon, sem személyesen nem lépett érintkezésbe egymással. A DIICOT ugyanis szerdán tette közzé az általuk végzett megfigyelés kivonatát.
„Válaszokat kérünk arra is, hogy milyen indok alapján tartották megfigyelés alatt a vármegyéseket, akik egyébként kulturális rendezvényeket szerveznek, illetve az autonómiatörekvések mellett állnak ki. Feltevődik az a kérdés is, hogy a hasonló tevékenységet folytató civil szervezetek tagjait és vezetőit is megfigyelik-e ilyen módon?” – folytatta Tóth Bálint.
A szóvivő szerint jogtiprásnak tekinthető a szervezetük vezetői ellen folytatott vizsgálat. Tóth Bálint ugyanakkor felszólította a romániai magyar pártokat, hogy foglaljanak állást Beke István és Szőcs Zoltán ügyében.
A nagy hőség és a kedd délutáni vihar egyaránt megizzasztotta a villanyvezetékek karbantartásáért felelős szolgáltatót Kovászna megyében: kábelek mentek tönkre a terheléstől, vezetékek szakadtak le a vihartól.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség két férfi és hét gazdasági társaság ellen egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
szóljon hozzá!