Míg a rendszerváltás évében mintegy ötezer sporthorgászt tartott nyilván a Kovászna Megyei Vadász és Sporthorgász Egyesület, a tagok száma jelenleg csupán 1680 fő. Az orvhalászat viszont virágzik, hiszen a tavakon és folyókon csak a rendőrség és az országos horgászati ügynökség (ANPA ) büntethet. A szakemberek szerint minden ötödik horgász engedély nélkül halászik.
2014. július 08., 15:182014. július 08., 15:18
2014. július 08., 15:182014. július 08., 15:18
„Halőreink naphosszat felülvigyázzák az egyesület gondnokságában lévő vizeket, azonban, ha valaki engedély nélkül horgászik, csupán annyit tehetnek, hogy felszólítják, hagyja el a terepet. Nem várhatjuk el azt sem, hogy a rendőrség mindennap kiszálljon, hogy tetten érjen néhány orvhalászt. A horgászati ügynökségnek pedig egy embere van hét megyére” – tájékoztatta portálunkat László Béla.
Az egyesület igazgatója elmondta, jelenleg gondnokságuk alatt van a Rétyi tó, az Olt holtárka és a Feketeügy több szakasza is. Az éves horgászbérlet a tavakra az egyesületi tagoknak 1000 lej, a napijegy 40 lejbe kerül. A más megyékből érkezőknek a napijegyért 60 lejt kell fizetniük. A folyókon az éves tagdíj 105 lejbe kerül. Az árkülönbözet abból is ered, hogy a Rétyi tóból napi 3-4 kilogramm hal is kihalászható, ezt a mennyiséget a folyók esetében egy hét alatt horgászhatja ki a szerencsésebb halász.
A június elsejétől jövő év áprilisáig tartó szezonban az egyesület tavaiban és folyószakaszain pontyot, kárászt, sügér, balind akadhat horogra, valamint különféle süllők és rákok is halászhatók. Az igazgató szerint bizonytalanság és a helyben topogás jellemzi a sport-, és hobbihorgászat berkeit. A gondok között az egyik legnagyobb, hogy hiába őrzik az egyesületek a bérbe vett vizeket, az illetéktelenül horgászókat csak elzavarni tudják, büntetni nem.
Azt is elkeserítőnek nevezte László Béla, hogy a nagy összegű bérbevétel mindig csak egy évre szól, a bizonytalan jövő miatt pedig egy társaság sem tud kellő befektetéseket eszközölni. „A másik problémát az jelenti, hogy a hegyi patakok egy része a horgászati ügynökséghez került, és még nem hirdették meg gondnokságba adásukat. Aggasztó ez abból a szempontból is, hogy a pisztrángokat most nem telepíti és nem őrzi senki” – mondta László Béla. Úgy vélte, hogy a kialakult helyzet miatt Kovászna megye patakjaiban igen kevés pisztráng lehet. A megyében 21 hegyi patakot tartanak nyilván, gondnokságba helyezésük már két éve húzódik.
Háromszék az országos horgászati ügynökség szebeni fiókjához tartozik, ennek vezetője, Ionica Ionel portálunknak azt mondta, a hegyi patakok gondnokságba adása folyamatban van. Hozzátette: nem tartja valószínűnek, hogy a pisztrángok kihaltak volna a megyében.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
szóljon hozzá!