Játékos román óra iskola után

Román órával bővítette tanítás utáni szolgáltatásait a kézdivásárhelyi Szín-Ész Kuckó, kiegészítve ezzel az iskolai tanórákat.

Bús Ildikó

2013. október 15., 12:342013. október 15., 12:34

Új szolgáltatást indított a délutáni foglalkozást biztosító Szín-Ész Kuckó, a tanítás utáni tevékenység során rímekbe szedik a románt, így segítik a kicsiket az idegen nyelv elsajátításában. „A kisiskolásoknak tartott román órát azért szervezzük, mert több szülő jelezte a városban, hogy ha egész délutáni programjainkra nem is tart igényt, szívesen elhozná gyermekét, hogy román tudását fejlessze, szókincsét bővíteni tudja. Az általunk alkalmazott oktatási módszer nem megterhelő a gyermek számára, nincs az, az érzése, hogy már megint nyúzzuk a  románt” – mondta Rákosy Katalin, az iskola egyik tanára. Az oktatás fülbemászó ritmusok, dalocskák segítségével történik, a gyerekek tapsolnak, énekelnek és így tanulják meg a nyelvet. Az órákat közösen tartja Szabó Ágnes, román tanár, Szabó István (Moha tanár bácsi), zenetanár és Rákosy Katalin, francia-angol szakos tanár.

A tanítást szeptember végén kezdték, jelenleg négy gyerekkel tanulnak, hárman az 1-4 osztályos csoportban tanulnak, míg egy diák az alsós csoportba jelentkezett. A tanárok zenével egybekötött dalocskákat tanítanak, tematikailag kiválasztva azokat, és előbb a szókincset tanítják meg, majd dalba foglalva rögzítik az elsajátított szavakat, kifejezéseket.

A délutáni iskola oktatói úgy vélik, az állami iskolarendszer túlzsúfolt, hatalmas anyagot kell a tanterv szerint megtanítani és nem jut idő a begyakorlásra. Ezt egészítik ki tevékenységükkel, szituációs játékokkal, énekléssel,nyilván követve az aktuálisan tanultakat. „Annak ellenére, hogy jobbnál-jobb módszereket tudnak a tanítónők, alig van alkalmuk használni, mert nincs idejük rá, mindig új anyagot kell leadniuk, mert hanem elmaradnak és az később a gyerekek kárára megy. Sajnos így is nagy léptekben futnak át az anyagon” – mondta Rákosy Katalin.

A román tanításra még lehet jelentkezni, a tevékenység az I.-II. osztályosok számára minden pénteken 18 órától kezdődik, míg a III.-IV. osztályosok minden hétfőn 18 órától vehetnek részt az órákon. 
Érdeklődni a 0741 313 756-os telefonszámon lehet, vagy az iskola Facebook oldalán.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés