Izgalmas a kereskedelmi rádiózás

Kerekes Lóránd tizenöt, Kiss Bence pedig hét éve rádiózik, kereskedelmi rádióknál. Mindketten reggeli és délelőtti műsorokat vezetnek, munkájuk pedig egyben a hobbijuk is.

– Mióta rádióztok és milyen volt a kezdeti rádiózás a maihoz képest?

Kerekes Lóránd: Viszonylag kisebb kieséssel 16 éve rádiózom, a kezdet nagyon jó volt, hiszen egyetlen rádióként működtünk Sepsiszentgyörgyön. Akkoriban CD lemezről játszottuk a zenét, és sokkal nagyobb odafigyelést igényelt a műsorvezetés, hiszen mi nyomtuk meg a gombot, mi indítottuk a lejátszót, most ezt helyettesíti a számítógép és a különböző programok. A technika fejlődésével ma már sokkal szebb hangzásban tudunk rádiózni mint a kezdetekkor és a popzenei paletta is sokkal szélesebb, színesebb.

Kiss Bence: 2007-ben kezdtem rádiózni a kolozsvári Paprika Rádiónál, először egy kívánságműsorba ugrottam be. Az akkori főszerkesztő olyan tempóban dobott be a mély vízbe, hogy nem volt időm megijedni. Most úgy látom, hogy van fejlődés az egészben. Én alapjában véve a társas műsorvezetést szeretem, mindig van mondanivalóm és ezt a hallgatók is értékelik. Ha egyszer azt mondják, hogy el kellene hallgatni, akkor hallgatási fogadalmat kötök és monostorba vonulok.

– Mit jelent nektek a rádiózás?

K. L.: Régebben sokkal izgalmasabb volt a munkám, de ez az izgalom inkább lámpalázat jelentett. Sokszor gyomorideggel mentem be műsorba és még az időjárás-jelentést is leírtuk, de ma már sokkal könnyebb, mert rutinosabbak lettünk, könnyebben pörögnek a szavak és ettől minden harmonikusabb.

K. B.: A rádiózás az kreatív dolog, rengeteg információ van, ami, ha megfelelő órában jut el az emberekhez, akkor kicsit jobban kezdődik a napjuk, Én ehhez értek és szívesen csinálom. Ha valakinek fel tudom dobni a napját, úgy érzem, hogy azzal jót hoztam létre. Nem mérhető a munkám, de, ha kapok jó hozzászólást vagy egy mosolyjelet az már jó.

– Mi volt a legnagyobb baki, amelyet elkövettetek?

K. L.: Az a helyzet, hogy több is volt, nem tudom mit emeljek ki, de talán az volt a legégőbb, amikor a mikrofont úgymond nyitva hagytam. Ekkor az egész szerkesztőség egy órás poénkodása lement élőben, bár lehet, hogy éppen ettől lett izgalmasabb a műsor. Fontos, hogy a mikrofont ne hagyjuk nyitva, így nemcsak elcsendesítő gombot használunk, hanem lehúzzuk a potmétert.

K. B.: A legnagyobb bakim élőben Félsziget Fesztiválon történt. Minden keverőpultnak van előhallgató funkciója, és a fesztiválon egy bádog dobozból működött a rádió, amelynek rettenetesen rossz volt az akusztikája. Próbálgattam az előhallgatási üzemmódot, viszont arról nem volt tudomásom, hogy rosszul működik és minden szavam kimegy az éterbe. Olyan szavakat használtam, melyeket nem lehet leírni sem, nemhogy kimondani élőben. Harminc másodperc sem telt el és máris hívtak az Audiovizuális Tanácstól. Ez nagyon durva volt.

– Milyen rádiót hallgattok, amikor épp nem dolgoztok?

K. L.: Rádiózásban nagyon különleges ízlésem van, egyrészt van egy spanyol rádió, amit nagyon szeretek, míg ott dolgoztam akkor hallgattam sokat. Led Zeppelintől a könnyedebb rockzenéig mindenfélét játszanak és ez nagyon bejön, mivel nagy rockzene rajongó vagyok. A másik műfaj az ambientális zene, aminek nagyon széles a palettája, főleg az interneten.

K. B.: Nem nagyon hallgatok rádiót, inkább a kollégákat ellenőrzöm, hogy hogyan szól a műsor, külföldön pedig belefülelek a külföldi műsoraikba. Nem a tartalomra figyelek, hanem inkább a szerkesztési elvekre, arra, hogy milyen logika szerint keverik a zenét, milyen hosszúak a megszólalások, mit mondanak ki ők, és mit nem mondunk mi ehhez képest.