Izgalmas a kereskedelmi rádiózás

Február 13., a rádiózás világnapja. Ebből az alkalomból beszélgettünk a két legismertebb helyi rádióssal arról, hogy mi motiválta őket, hogy ezt a pályát válasszák és miért jó rádiósnak lenni Sepsiszentgyörgyön.

Bús Ildikó

2014. február 13., 12:282014. február 13., 12:28

2014. február 13., 12:282014. február 13., 12:28

Kerekes Lóránd tizenöt, Kiss Bence pedig hét éve rádiózik, kereskedelmi rádióknál. Mindketten reggeli és délelőtti műsorokat vezetnek, munkájuk pedig egyben a hobbijuk is.

– Mióta rádióztok és milyen volt a kezdeti rádiózás a maihoz képest?

Kerekes Lóránd: Viszonylag kisebb kieséssel 16 éve rádiózom, a kezdet nagyon jó volt, hiszen egyetlen rádióként működtünk Sepsiszentgyörgyön. Akkoriban CD lemezről játszottuk a zenét, és sokkal nagyobb odafigyelést igényelt a műsorvezetés, hiszen mi nyomtuk meg a gombot, mi indítottuk a lejátszót, most ezt helyettesíti a számítógép és a különböző programok. A technika fejlődésével ma már sokkal szebb hangzásban tudunk rádiózni mint a kezdetekkor és a popzenei paletta is sokkal szélesebb, színesebb.

Kiss Bence: 2007-ben kezdtem rádiózni a kolozsvári Paprika Rádiónál, először egy kívánságműsorba ugrottam be. Az akkori főszerkesztő olyan tempóban dobott be a mély vízbe, hogy nem volt időm megijedni. Most úgy látom, hogy van fejlődés az egészben. Én alapjában véve a társas műsorvezetést szeretem, mindig van mondanivalóm és ezt a hallgatók is értékelik. Ha egyszer azt mondják, hogy el kellene hallgatni, akkor hallgatási fogadalmat kötök és monostorba vonulok.

– Mit jelent nektek a rádiózás?

K. L.: Régebben sokkal izgalmasabb volt a munkám, de ez az izgalom inkább lámpalázat jelentett. Sokszor gyomorideggel mentem be műsorba és még az időjárás-jelentést is leírtuk, de ma már sokkal könnyebb, mert rutinosabbak lettünk, könnyebben pörögnek a szavak és ettől minden harmonikusabb.

K. B.: A rádiózás az kreatív dolog, rengeteg információ van, ami, ha megfelelő órában jut el az emberekhez, akkor kicsit jobban kezdődik a napjuk, Én ehhez értek és szívesen csinálom. Ha valakinek fel tudom dobni a napját, úgy érzem, hogy azzal jót hoztam létre. Nem mérhető a munkám, de, ha kapok jó hozzászólást vagy egy mosolyjelet az már jó.

– Mi volt a legnagyobb baki, amelyet elkövettetek?

K. L.: Az a helyzet, hogy több is volt, nem tudom mit emeljek ki, de talán az volt a legégőbb, amikor a mikrofont úgymond nyitva hagytam. Ekkor az egész szerkesztőség egy órás poénkodása lement élőben, bár lehet, hogy éppen ettől lett izgalmasabb a műsor. Fontos, hogy a mikrofont ne hagyjuk nyitva, így nemcsak elcsendesítő gombot használunk, hanem lehúzzuk a potmétert.

K. B.: A legnagyobb bakim élőben Félsziget Fesztiválon történt. Minden keverőpultnak van előhallgató funkciója, és a fesztiválon egy bádog dobozból működött a rádió, amelynek rettenetesen rossz volt az akusztikája. Próbálgattam az előhallgatási üzemmódot, viszont arról nem volt tudomásom, hogy rosszul működik és minden szavam kimegy az éterbe. Olyan szavakat használtam, melyeket nem lehet leírni sem, nemhogy kimondani élőben. Harminc másodperc sem telt el és máris hívtak az Audiovizuális Tanácstól. Ez nagyon durva volt.

– Milyen rádiót hallgattok, amikor épp nem dolgoztok?

K. L.: Rádiózásban nagyon különleges ízlésem van, egyrészt van egy spanyol rádió, amit nagyon szeretek, míg ott dolgoztam akkor hallgattam sokat. Led Zeppelintől a könnyedebb rockzenéig mindenfélét játszanak és ez nagyon bejön, mivel nagy rockzene rajongó vagyok. A másik műfaj az ambientális zene, aminek nagyon széles a palettája, főleg az interneten.

K. B.: Nem nagyon hallgatok rádiót, inkább a kollégákat ellenőrzöm, hogy hogyan szól a műsor, külföldön pedig belefülelek a külföldi műsoraikba. Nem a tartalomra figyelek, hanem inkább a szerkesztési elvekre, arra, hogy milyen logika szerint keverik a zenét, milyen hosszúak a megszólalások, mit mondanak ki ők, és mit nem mondunk mi ehhez képest.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

Végzett az első sportszakos és képzőművész évfolyam a sepsiszentgyörgyi Sapientián

Ballagási ünnepséget tartottak a Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi Karán, szombaton. Az alkalom különlegessége, hogy idén végzett az első sport- és edzőszakos évfolyam, és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) művészképzésének hallgatói is.

Végzett az első sportszakos és képzőművész évfolyam a sepsiszentgyörgyi Sapientián
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Perkői néptánctalálkozó: a néptánc és a népi kultúra nem múzeumi emlék, hanem élő hagyomány

Szombat délelőtt a helyi Borsika kisebb, illetve nagyobb táncosai léptek fel elsőként a Perkő nyergében felállított szabadtéri színpadon. Őket több mint negyven csoport követi a XX. Perkő – Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozóján.

Perkői néptánctalálkozó: a néptánc és a népi kultúra nem múzeumi emlék, hanem élő hagyomány
2026. június 12., péntek

Javítani mentek, egy élet megtakarításával távoztak az idős nő lakásából

Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.

Javítani mentek, egy élet megtakarításával távoztak az idős nő lakásából
2026. június 12., péntek

Medve ölhetett meg egy embert egy bölöni erdőben

Eltűnt férfi miatt riasztották a hatóságokat, de már csak a holttestét találták meg az erdőben.

Medve ölhetett meg egy embert egy bölöni erdőben
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Felszólítás jár a gondozatlan sírokért

Elkezdődött a sepsiszentgyörgyi köztemetőben a gondozatlan sírhelyek jogi státuszának felülvizsgálata. A gondnokság felszólítást helyezett el azokon a sírokon, amelyek után nem fizették be a fenntartási díjat, illetve amelyeket elhanyagoltak.

Felszólítás jár a gondozatlan sírokért
2026. június 12., péntek

Több mint 480 ezer lejes adócsalási ügyben csaptak le Kovászna megyében, egy férfit őrizetbe vettek

Hat helyszínen tartottak házkutatást a rendőrök Kovászna megyében egy használt autók kereskedelméhez kapcsolódó adócsalási ügyben.

Több mint 480 ezer lejes adócsalási ügyben csaptak le Kovászna megyében, egy férfit őrizetbe vettek
2026. június 12., péntek

Lezárják Sepsiszentgyörgy több utcáját a hétvégi sportesemények miatt

Jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani Sepsiszentgyörgyön június 12–13-án a Mozgás Éjszakája és a SepsiRun Futófesztivál idején. A lezárások több belvárosi utcát és lakóövezeti szakaszt is érintenek.

Lezárják Sepsiszentgyörgy több utcáját a hétvégi sportesemények miatt
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Magyar feltalálók napja Sepsiszentgyörgyön: tisztelgés az emberi kíváncsiság, innováció és kitartás előtt

A magyar feltalálókra, számos Nobel-díjas tudósunkra és találmányaikra hívja fel a figyelmet a Dohánygyárban 5. alkalommal megszervezett Magyar Feltalálók Napja. De a mai fiatalok sem maradhatnak ki a programból, hiszen ők lesznek a holnap tudósai.

Magyar feltalálók napja Sepsiszentgyörgyön: tisztelgés az emberi kíváncsiság, innováció és kitartás előtt
2026. június 11., csütörtök

MindFormers: tartalmas program az ifjúságnak az iskolafalakon kívül

Új nézőpontokat nyit és gondolkodásra sarkall Sepsiszentgyörgy egyik legfiatalosabb rendezvénye. A MindFormers jó lehetőség az iskolák számára, hogy a jövő tanévre tervezett alternatív heteket izgalmas, interaktív programokkal töltsék ki.

MindFormers: tartalmas program az ifjúságnak az iskolafalakon kívül
2026. június 10., szerda

Bemutatkoznak a sepsiszentgyörgyi felsőfokú művészképzés végzős hallgatói

Első alkalommal nyílik lehetőség arra, hogy a sepsiszentgyörgyi művészképzés végzős hallgatói a nagyközönség előtt is bemutatkozzanak. A Diploma című kiállítás a város első egyetemi szintű képzőművészeti képzésének eredményeibe enged betekintést.

Bemutatkoznak a sepsiszentgyörgyi felsőfokú művészképzés végzős hallgatói
Hirdetés