Hirdetés
Hirdetés

Ismét Sepsiszentgyörgyön készül tüntetni Mihai Tîrnoveanu

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

Sepsiszentgyörgyön szervez tüntetést pénteken Mihai Tîrnoveanu, a hírhedt úzvölgyi provokátor. A megmozdulással a polgármester által tervezett szabadtéri táblakiállítás ellen tiltakozik, amely szerinte „ártatlanul megvádolja a románokat”.

Bodor Tünde

2026. július 23., 20:272026. július 23., 20:27

A hírt Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester közölte csütörtökön közösségi oldalán, egyúttal arról is tájékoztatva a lakosságot, hogy nem engedélyezte a felvonulást. Tîrnoveanu „ennek ellenére azzal fenyegetőzik, hogy eljön és tüntet, mert ez az ő országa, és azt tehet, amit akar” – írja az elöljáró.

A benyújtott kérelem szerint „a mintegy 200 résztvevővel tervezett rendezvény a Vitéz Mihály-szoborcsoportnál kezdődne, majd a városközponton keresztül, a polgármesteri hivatal érintésével vonulna tovább az egykori cigarettagyárig. A szervezők hangosítóberendezések használatát, valamint a felvonulás idejére egy közúti forgalmi sáv elfoglalását is kérték” – számolt be Tamás Sándor, Kovászna megyei tanácselnök, a Háromszék Területi RMDSZ elnöke.

Hirdetés

A politikus állásfoglalásában határozottan felszólította a Calea Neamului (A nemzet útja) Egyesület vezérét és híveit, hogy hagyják abba a magyar közösség elleni folyamatos provokációt.

Idézet
Elegünk van abból, hogy a moldvai származású Mihail Târnoveanu, aki később brassói lett, idejöjjön hozzánk, Kovászna megyébe, és nekünk – székelyeknek és románoknak – akarja megmondani, hogy mit és hogyan tegyünk.

Nincs szükségünk olyan provokátorokra, akik mögött valójában nincs közösségi támogatottság” – írta Tamás Sándor.

2024 márciusában Tîrnoveanu egyszer már felháborította a helyi lakókat – magyarokat és románokat egyaránt –, amikor Sepsiszentgyörgy főterén fülsüketítő hangerővel játszott le hazafias, román nótákat. Most azért jelentkezett be péntek délután 17.30-ra a főtérre – figyelmen kívül hagyva a polgármester tiltását – mert az utcanévtáblák kötelező lecserélése nyomán az önkormányzat állandó szabadtéri kiállítást tervez létrehozni azokból a táblákból, amelyeket a rendszerváltás óta le kellett cserélni a városban.

korábban írtuk

Sepsiszentgyörgyön is le kell cserélni az utcanévtáblákat
Sepsiszentgyörgyön is le kell cserélni az utcanévtáblákat

Csíkszereda után Sepsiszentgyörgyön is le kell cserélni az összes utcanévtáblát egy végleges bírósági döntés nyomán, mert a magyar elnevezések nem a román felirat alatt szerepelnek.

Tîrnoveanu szerint a rendhagyó tárlat a román közösséget hibáztatná a múlt rendszer bűneiért, és azt sugallná, hogy a románok elnyomták, diszkriminálták a magyarokat, ami szerinte „nyilvánvalóan hamis” kijelentés.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 23., csütörtök

Mennyit fizet Sepsiszentgyörgy a kisajátított területekért?

Sepsiszentgyörgyön megkezdődött az A13-as autópálya kétszakaszos bekötőútjának kivitelezéséhez szükséges telkek kisajátítása. Közel kétszáz földtulajdonost érint a kisajátítás, és majdnem 64 ezer négyzetméternyi terület kerül át a város tulajdonába.

Mennyit fizet Sepsiszentgyörgy a kisajátított területekért?
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Bátorrá tette az alkohol, de nem úszta meg a felelősségre vonást

Agresszívan vezetett, megpróbált elmenekülni a rendőrök elől, majd hamis adatokkal akarta megtéveszteni a hatóságokat egy sofőr Kézdivásárhelyen. A férfiről kiderült, hogy erősen ittasan ült volánhoz, ezért bűnügyi eljárás indult ellene.

Bátorrá tette az alkohol, de nem úszta meg a felelősségre vonást
2026. július 21., kedd

Megnyílt a székely himnusz történetét bemutató kiállítás a Székely Nemzeti Múzeumban

Nincs alkalmasabb hely megismerkedni a székely himnusz történetével, mint a Székely Nemzeti Múzeum – vélekedett Németh Zsolt országgyűlési képviselő, a kedden Sepsiszentgyörgyön megnyílt utazó tablókiállítás díszvendége.

Megnyílt a székely himnusz történetét bemutató kiállítás a Székely Nemzeti Múzeumban
2026. július 21., kedd

Negyvenmillió lej kölcsönt vesz fel Sepsiszentgyörgy a beruházások befejezéséhez

Sepsiszentgyörgy önkormányzata 40 millió lejes kölcsönt vesz fel, hogy fedezni tudja az Országos Helyreállítási Alap (PNRR) támogatásával kivitelezett beruházások befejezéséhez szükséges önrészt. Erről rendkívüli ülésén döntött a helyi tanács.

Negyvenmillió lej kölcsönt vesz fel Sepsiszentgyörgy a beruházások befejezéséhez
Hirdetés
2026. július 21., kedd

Négyéves kislány életét mentette meg a törzsőrmester

Heimlich-fogást alkalmazott egy szolgálaton kívül levő tűzoltó Sepsiszentgyörgyön, megmentve egy 4 éves kislány életét.

Négyéves kislány életét mentette meg a törzsőrmester
2026. július 21., kedd

Baleset nehezíti a közlekedést Sepsiszentgyörgy kijáratánál

Közúti baleset történt Sepsiszentgyörgy Kökös felőli kijáratánál kedden délelőtt.

Baleset nehezíti a közlekedést Sepsiszentgyörgy kijáratánál
2026. július 21., kedd

Hackertámadás utáni helyzetkép Háromszéken

Ha minden kárt sikerül helyreállítani, még úgyis kihat az internetes oldal további „életére” egy kibertámadás. A háromszéki önkormányzatok feltört honlapjai kapcsán beszélgettünk az üzemeltetővel.

Hackertámadás utáni helyzetkép Háromszéken
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

Tömbházlakásban csaptak fel a lángok Sepsiszentgyörgyön

Negyedik emeleti tömbházlakásban csaptak fel a lángok, amelyek időközben egy másik apartmanra is átterjedtek Sepsiszentgyörgyön; a tűzoltás jelenleg is folyamatban van.

Tömbházlakásban csaptak fel a lángok Sepsiszentgyörgyön
2026. július 20., hétfő

Leszakadt vezeték, kiégett kábelek, de már nincs áramszünet

Megrongálódott több középfeszültségű hálózati elem a vasárnapi viharban Kovászna megyében, de hétfő délig minden hibát elhárítottak. Jelenleg minden fogyasztó áramellátása biztosított, áramszünet sehol sincs Háromszéken.

Leszakadt vezeték, kiégett kábelek, de már nincs áramszünet
2026. július 19., vasárnap

Elkezdték tesztelni a kézdivásárhelyi uszodát, még idén megnyitnák

Komoly esély van rá, hogy év végére, illetve 2027 közepére két új fürdő- és szabadidőközponttal bővüljön Háromszék turisztikai kínálata. A kézdivásárhelyi uszodánál elkezdték a vezetékrendszer tesztelését, szeptemberben jöhet az átadás.

Elkezdték tesztelni a kézdivásárhelyi uszodát, még idén megnyitnák
Hirdetés