Indul a helyi vállalkozókat terhermentesítő program Sepsiszentgyörgyön, áprilistól megpályázható a tavalyi és az idei helyi adók közötti különbség. A pályáztatást a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által bonyolítják le.
2013. március 28., 15:102013. március 28., 15:10
2013. március 28., 20:372013. március 28., 20:37
A részletekről Antal Árpád polgármester, Miklós Zoltán helyi önkormányzati képviselő, Debreczeni László, a képviselő-testület gazdasági bizottság elnöke, valamint Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara vezetője számoltak be csütörtökön. A sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselő-testület idén a jogi személyekre 50 százalékos adóemelést szavazott meg, viszont a vállalkozók visszapályázhatják ezt az összeget, sőt akár a kétszeresét is. A pályáztatási program áprilisban indul, az erről szóló határozattervezetet a csütörtöki ülésen fogadják el. A helyi vállalkozók nemcsak azt kaphatják vissza, amennyivel nőtt az adó mértéke, hanem akár annak a kétszeresét is, amennyiben 2012-ben az előző évhez viszonyítva növelték az alkalmazottaik számát – mondta a polgármester.
A program április elején indul és folyamatosan pályázhatnak a cégek, nincsenek rövid határidők, tehát amint kifizették az idei évre szóló adót a vállalkozók, rögtön benyújthatják a pályázatot – tette hozzá Antal Árpád, kiemelve, hogy ennek munkahelyteremtő ereje is van. A civil szervezeteket is érintő ingatlanadó-emelés kapcsán kapott bírálatokról Antal elmondta: 15 civil szervezet fizet Sepsiszentgyörgyön ingatlanadót, de ebből a legtöbb az önkormányzat ingatlanjait használja ingyen vagy jelképes összeg fejében. A polgármester hangsúlyozta, hogy a többi esetekre is van megoldás, hogy a növelést visszajuttassák nekik és tehermentesítsék őket, feltéve, ha megkeresik az önkormányzatot.
A program technikai részleteit Édler András ismertette. Felhívta a figyelmet, hogy minden vállalkozó talál olyan tételt, amire pályázhat. Az intézkedés 2,5 millió lejes többletbevételt generál majd a város költségvetésébe, ebből az összegből pedig 500 ezer lejt juttatnak vissza a helyi kis és középvállalkozóknak. Édler András elmondta, az adótöbblet visszajuttatása a cél egy minél egyszerűbb pályázati rendszer által, amely két fordulóban zajlik majd. Első lépésként a kamaránál veszik át a dossziékat, majd egy hónap alatt döntik el, hogy finanszírozható-e a kérés vagy sem. A dosszié összeállítása is egyszerű, adóigazoló ívre van szükség a polgármesteri hivataltól, a többi szükséges nyilatkozatot pedig helyben kell kitölteni. A második fordulóban a vállalkozó végrehajtja azt a beruházást, amire pályázott: épületfelújítást, zöldövezet kialakítást, infrastruktúra-bővítést stb..
A vállalkozói szféra visszajelzéseivel kapcsolatosan Antal Árpád úgy nyilatkozott, hogy bár a nagyobb cégek megszólaltak az adóemelés és visszapályáztatás kapcsán, de el is hallgattak, mert megértették a lényegét. A polgármester meglátása szerint az első reakció a bizalmatlanság volt a programmal szemben. Sok időbe és energiába került, hogy újratárgyalták a történéseket, viszont a vállalkozók végül megértették, és látják a lényegét: pénzt kapnak vissza, amiből kifizethetik kamataikat vagy akár a lízingrészletüket. A programot okróberben értékelik majd ki, szeptember végén jár le a második kifizetési határidő, és akkor tudnak majd beszámolni pozitívumokról a vállalkozók is.
Miklós Zoltán, a helyi kéviselő-testület RMDSZ-frakciójának vezetője az elmondottakat azzal egészítette ki, hogy helyi vállalkozás az, amely sepsiszentgyörgyi székhelyű kis és középvállalkozás, és legalább egy éve a városban van a székhelye. A képviselő hozzátette, a program célja a vállalkozók tehermentesítése az adótöbblet pályázati rendszer általi visszaszolgáltatásával, valamint a munkahelyteremtés elősegítése.
A pályázat részleteiről a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara oldalán, a www.ccicov.com címen kaphatnak bővebb információt az érdeklődő vállalkozók, április 15-től pedig a szükséges dokumentáció is leadható a kamara székhelyén.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!