
Idén is kapnak állami támogatást azok a cégek, amelyek diákokat, egyetemistákat foglalkoztatnak a vakáció ideje alatt. Tavaly mintegy hatvan háromszéki fiatal dolgozott a szünidő alatt.
2013. június 13., 12:152013. június 13., 12:15
Az előírások szerint a kiskorúak szülői beleegyezéssel dolgozhatnak hatvan napot, legtöbb napi hat órát, a felnőtt korúak pedig nyolc órát. Az őket foglalkoztató munkáltatók az országos bruttó minimálbér felével egyenlő állami támogatást kapnak minden diák után – közölte Kelemen Tibor. A Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség igazgatója hangsúlyozta: a támogatás nem egyenlő a fizetéssel, az érvényben lévő előírások szerint a munkaadók a havi minimálbérnél kisebb összegért nem dolgoztathatják a diákokat. Az intézmény szórólapokat küld azoknak a cégeknek, akik eddig is foglalkoztattak tanulókat, de az állásbörzéken is népszerűsítik ezt a lehetőséget. Háromszéken tavaly sikerült rekordot dönteni a diákmunka terén, tucatnyi cég kötött szerződést, mintegy ötven középiskolás tanulót és tíz egyetemistát foglalkoztattak főként a készruhagyártásban, az építő- és nyomdaiparban, a mezőgazdaságban, valamint a vendéglátásban. Kelemen szerint a fiataloknak nemcsak kereseti lehetőséget jelent a diákmunka, hanem szakmai tapasztalatszerzést is.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!