
Fotó: Kristó Róbert
Kovászna megye településein több személyt is illegális fakivágáson, vagy származást igazoló okirat hiányában faanyag szállításán kaptak a rendőrség munkatársai hétfőn – tájékoztatott Nicoleta Marin, a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
2015. január 06., 17:442015. január 06., 17:44
Négy, 27 és 33 év közti férfit kaptak illegális fakivágáson a Bereck környékén szolgálatot teljesítő rendőri egységek január 5-én. Mint kiderült, a férfiak nem rendelkeztek fakivágási engedéllyel. Ugyancsak hétfőn három, 19 és 43 éves férfit azonosítottak a hatóságok, akik két és fél köbméternyi faanyagot szállították Előpatakon, és nem rendelkeztek semmilyen, a fa származását igazoló okirattal. A rendőrség munkatársai megállapították, hogy a fát engedély nélkül vágták ki a település határában.
Bejelentés is érkezett hétfő kora reggel, amely alapján a rendőrök megállapították, hogy egy 38 éves férfi egy 14 éves kiskorúval közösen Zágon határában engedély nélkül hat fát vágott ki, amit lóvontatta szánnal szállított el lakhelyükre. Az 1,17 köbméternyi fát elkobozták, ugyanakkor mindhárom esetben illegális fakivágás, valamint faanyag eltulajdonításának gyanújával indítottak eljárást a hatóságok.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
A mai igényeknek megfelelő szabadidős és ifjúsági központot építene Kovászna Megye Tanácsa Zabolán. A Csipkés tábor jelenlegi főépületének helyére megálmodott létesítményt 3,5 millió eurós uniós támogatással valósítanák meg.
Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.
Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.
A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.
szóljon hozzá!