
Fotó: Nagy D. István
Mindössze egy tartózkodás mellett, egyetlen ellenszavazat nélkül hagyta jóvá hétfőn Réty község képviselő-testülete a Holzindustrie Schweighofer fűrészüzemének megépítéséhez szükséges övezeti rendezési tervet. Következhet az építkezési engedély kiváltása.
2013. november 11., 18:462013. november 11., 18:46
Az ülésen Dálnoki Lajos polgármester társaságában egy tanácstag híján az egész testület részt vett. A község jegyzője, illetve az urbanisztikai bizottság titkára részletesen ismertették a vonatkozó tanácshatározat-tervezetet, illetve mindazokat a dokumentumokat, amelyek nyomán a testület elé terjesztették azt. Mint kiderült, az osztrák nagyvállalkozó – a rétyi önkormányzat szempontjából – minden szükséges lépést megtett annak érdekében, hogy ne legyen akadálya az övezeti terv jóváhagyásának. Dálnoki rámutatott, a mostani döntés kimondottan azt a közel hetven hektáros területet érinti, ahová a telep majdan megépül – azaz beltelkesítik, hogy ipari célra beépíthető legyen.
Az elöljáró hozzátette, Réty számára ez a beruházás továbbra is prioritást jelent, és amint korábban többször kifejtette, az önkormányzat csakis a törvények engedte kereteken belül járt és jár el. A beruházásnak ellenzője – legalábbis a községben – nem volt, hozzá, mint polgármesterhez senki ilyesmivel nem érkezett – emlékeztetett a település vezetője.
A testület tagjai csupán néhány kérdést tettek fel, de ezek nem érintették magát az övezeti tervet. Előkerült többek között a már több esetben felvetődött munkahelyteremtés – hogy a majdani fűrésztelepre helyi munkaerőt alkalmaz vagy sem a beruházó. Emellett tisztázták azt is, hogy a község csak az ivóvizet biztosítja majd a telepnek, az ipari célokra felhasználandót külön kutakból oldja meg a Holzindustrie Schweighofer.
Bíró Dónát megyei főépítész portálunk érdeklődésére elmondta, a rétyi önkormányzat döntését követően a vállalat egy újabb urbanisztikai bizonylat kiváltása után nekiláthat az építkezési engedélyhez szükséges hatósági, intézményi jóváhagyások beszerzéséhez. Miután ez a folyamat lezárul, kiválthatják az engedélyt, és indulhat a telep építése.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!