
Fotó: Nagy D. István
Decemberre halasztotta a Kovászna Megyei Törvényszék az ítélethirdetést a maksai képviselő-testület feloszlatásáért, a prefektúra által indított perben. A kormányhivatal vezetője szerint a községnek valamikor a jövő év elején lehet új tanácsa.
2013. november 26., 16:502013. november 26., 16:50
A halasztásról Dumitru Marinescu prefektus értesítette portálunkat, elmondva, hogy az ítélőszék decemberre tolta el az ítélethirdetést. A kormánybiztos elmondása szerint ez annyit jelent, hogy idén biztosan nem kerülhet már sor időközi választásra Maksa községben, ugyanis a törvény értelmében a jogerős bírósági ítélettől számított harminc napon belül lehet kiírni a voksolást. Ehhez viszont kormányhatározatra van szükség, ami az ünnepek miatt nem valószínű, hogy megszületik. Marinescu úgy látja leghamarabb januárban folytatódhat az eljárás, addig a község képviselő-testület nélkül marad, amennyiben decemberben a törvényszék kimondja a feloszlatást. A legvalószínűbb, hogy az új képviselő-testület februárban kezdheti el a tevékenységét, így várhatóan a jövő évi költségvetés jóváhagyásával nem fognak nagyon megkésni.
Mint arról már beszámoltunk, Maksán a nyár folyamán lehetetlenült el a testület helyzete, miután öt tanácstag (négy RMDSZ-es és egy EMNP-s) lemondott mandátumáról, és nem sikerült új tagokkal pótolni őket. Erre azért nem kerülhetett sor, mivel nem volt meg szükséges kvórum az új mandátumok jóváhagyásához. Mivel a testület három egymás utáni soros ülésén döntésképtelen volt, így a közigazgatási törvény értelmében a prefektus a feloszlatását kellett kezdeményezze. Bács Benke László polgármester e hónap elején a benyújtott ellenkeresetében megalapozatlannak minősítette a kormányhivatal által kezdeményezett eljárást, mivel szerinte az ülések össze voltak hívva. Marinescu és jogászai szerint ez a védekezés nem állja meg a helyét.
A prefektus egyébként már a hónap elején jelezte, hogy a testület működésképtelensége miatt gondok lehetnek Maksán, például a pedagógusok bére kapcsán. Ezt ugyanis be kell építeni a község költségvetésébe, és ehhez kétharmados többség kell. A polgármester szerint a célirányosan érkező összegekről rendelettel ő maga dönthet. Erre egyébként már több rendben volt példa más településeken.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!